Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Rosta Szabolcs: Pétermonostora pusztulása
PÉTERMONOSTORA PUSZTULÁSA nem pusztul el véglegesen a 13. század folyamán. Az 1219-ben Péternek hívott kolostoros hely, majd 1258- ban Pétermonostoraként említett birtok 1347-ben és a további közel két évszázad során újra ezen a néven szerepel az írott forrásokban. A település Monostor néven majd csak az 1540-es években lesz végleg az enyészeté. Az okleveles adatok alapján a település életében nem mutatkozik törés a 13. század közepén. Ezek függvényében megválaszolandó kérdés, hogy a Pétermo- nostora környezetében - bár szintén csak régészetileg kimutatható - kifejezetten nagyfokú pusztulást hozó események valóban elkerülték-e a Homokhátság e jelentős központját. Mivel a források sajnos nem sok segítséget adnak a térség történetének vizsgálatához, így ez esetben is a régészeti eredmények alapján lehet Pétermonostorának a téma szempontjából döntő, 13. századi történetét jobban szemügyre venni. Előrebocsájtjuk, hogy a tatárjárás fentebb vizsgált kézzel fogható bizonyítékait Pétermonostorán eddig nem találtuk meg. Kétséget kizáróan a tatárjárás eredményeként megjelenő üszkös romok, elásott kincsleletek vagy az eseményekhez köthető erődítés nem mutatkozik az eddig feltárt részeken. Mindamellett több olyan gyanús jelenséget is találtunk, melyek további ásatások igazolása esetén közvetlenül is bizonyítékai lehetnek az eseményeknek. E gyanús jeleken kívül pedig számos olyan összefüggés mutatkozik, melyek közvetett módon utalnak arra, hogy a település életében igenis jelentős változások történnek a 13. század közepe táján. Régészetileg a tatárjárás leginkább megindító, de egyértelmű nyomát a tömegesen legyilkolt emberek maradványai jelzik. Pétermonostorán is előkerült egy ilyen lehetőséget magában rejtő kérdéses jelenség, mely „természetesen” a kolostor stratigráfiai szempontból erősen tisztázatlan részén jött elő. A keleti kolostorszámy domb felőli részén, ahol az épületen belüli járószintek a domb emelkedése folytán elkezdenek egymásba folyni, előkerült 2 fiatal egyén anatómiai rendben, de rendellenes, temetetlen pózban fekvő váza. (203., 205. sírok) A jobb oldali fiatal lábai erősen hátra voltak húzva, a bal oldalié szintén felhúzva jelentkeztek, a megmaradt alkarok szintén erősen felhúzott állapotot mutattak. Közvetlen mellettük egy felnőtt lábszára és egy kézfej anatómiai rendben lévő ujjcsontjai is voltak. (41. kép) A jelenség értelmezésében a legnagyobb gondot az okozza, hogy a 14. századi falkitermelés és talán az újkori bolygatások is ezen a részen okozták a legnagyobb fokú pusztítást, többek között eltakarítva a vázak fejét is, mindössze az egyik állkapcsot hagyva a helyén. A 2 fiatal váz és a további emberi maradványok helyzetük alapján a legkevésbé sem illeszthetők be a temető egyetlen fázisába sem. Nagyon magasan jelentkeznek, a kolostor építési szintjébe alig 3-5 cm mélységbe mélyednek, a soros temető egyik sírját kétséget kizáróan felülrétegezve. A hozzájuk tartozó beásás indulási szintjét nehéz meghatározni, a fotogrammetriai rendszer segítségével megállapítható, hogy a kolostor 11. szintje bizonyosan ráfed. A 13. szinthez való viszonya már kérdéses, úgy tűnik, hogy ehhez tartozhat egy sekély beásás, melyben a kérdéses vázmaradványok vannak. Ezt megerősíteni látszik az a tény, hogy mind a 13. szint teljes felületén, mind a vázak egyes részein égés nyomai mutatkoznak. Ajobb oldali váz bordáján és bal térde környékén, a bal oldali váz bal kulcscsontján és bal alkarján láthatóak erős szenesedés nyomai. Az alapvető problémát ezzel kapcsolatban a kolostor több oldalról is megtámogatott, eddig biztosnak vélt kronológiája okozza. Az bizonyos, hogy a testek nem temetés során kerültek ebbe a helyzetbe, a korszakban abszolút rendellenesnek hat mind a testtartást, mind a sírgödör hiányát tekintve. De az egyéb jegyek is erőszakos halálra és temetetlenség- re utalnak. A 210. és 231. számú, 11. századi sírokat kétség kívül fedték, a 205. váz a 210. mellékletben gazdag kislány sírjánál legalább 30 cm-el magasabban, arra húzódva helyezkedik el. A korai, soros temetőbe biztos, hogy semmilyen módon sem illenek bele. így a temető 12. század közepén történő felhagyásánál, a kolostor építésénél fiatalabb jelenséggel állunk szemben. A legfőképp hozzá köthető, 13. szint a kolostor korai időszakának járószintje. A vázak felett egyöntetűen jelentkező, beásás által nem bolygatott 11. szint a kolostor átépítésének a szintje, a felette lévő 9. járószint már a kolostor átépítés utáni, késői szintje. Annyi bizonyos, hogy a 9. szint időszakában kezdődik a kolostor felhagyása, melyet egyéb fogódzó hiányában kötünk a 13. század közepéhez. A jelenség magyarázatának igazi nehézségét az adja, hogy all. század és a tatárjárás közt nem ismerünk olyan jellegű eseménysort, mely több fiatal együttes halálát, maradványaik temetetlen- ségét valószínűsítené. így magyarázatként két dolog jöhet szóba. Egyrészt az, hogy a fiatalok halála valamikor a 12. század második felében következik be és nem a tatárjáráshoz, hanem esetleg az épület leégéséhez 211
