Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Sz. Wilhelm Gábor: „Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” – Az 1241. évi pusztítás nyomai Szank határában
„Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” időszakos, lokális vizes élőhelyek is jelen voltak az uralkodóan száraz, napos, füves élőhelyek mellett a mikrorégióban. Összefoglalás A szanki épületben előkerült leletanyag párhuzamai a 12-14. század közé keltezhetőek. Legpontosabb fogódzót az előkerült pénzek adnak, melyek IV. Béla (1235-1270) uralkodásának első évtizedére datálható veretek. Az ékszerek és a viseleti tárgyak is jellegzetes elemei a 13. század közepére datált kincsleleteknek. Az objektumban feltárt jelenség kétségkívül egy erőszakos cselekménynek a nyomát mutatja, melyet a nagyszámú értékes lelet mellett a 34 emberi maradvány is tanúsít. Ez az esemény pedig kétség kívül az 1241-42-es években tatárjárás néven ismert mongol invázió volt. A középkori magyar történelem egyik legtöbb pusztítást hozó esztendeje volt az 1241-es év.80 A fő csapást a Duna-Tisza közi rész szenvedte el, ahol két hatalmas seregtest is alaposan végigpusztította a területet. Míg az ország nagyobb részén csak a mongol csapatok mérhetetlen vérengzése okozott károkat, addig a Kiskunság területét pár héttel korábban a kivonuló kunok is alaposan helyben hagyták. 1241. március 12-én egy komoly mongol támadás megsemmisítette a Vereckei-hágónál megerősített védelmet, így szabad út nyílt Batu kán serege előtt az ország felé. Még februárban a védelem élére küldött Tomaj nembeli Dénes nádor csak pár emberével tudott elmenekülni a csata után. Alig három nappal a vereckei ütközet után Batu öcsének, Sejbánnak a vezetésével mongol portyázók tűntek fel a Duna vonalánál, Pest környékén. IV. Béla unokatestvére II. Frigyes osztrák herceg (1230-1246) Pestre érkezett, hogy segítsen a bajba jutott rokonon. Rajtaütve a mongol csapatokon foglyot zsákmányolt, akiről kiderült, hogy kun. Ennek következtében a kitörő kun ellenes hisztéria, a IV. Béla által szövetségesként behívott Kötöny nagykán ellen fordította a népharagot, akit rokonságával és kíséretével együtt felkoncolt a pesti polgárság. Ezt megtudván a kunok kivonultak az országból, a mongolokéhoz hasonló kegyetlenséggel pusztítva el mindent, ami útjukba akadt: „A kunok pedig úgy pusztították az országot, mint a tatárok ...És miután elpusztították a neveze80 Az eseményekhez: B. SZABÓ 2007. tesebb falvakat ... sok pénzt, lovat és barmot szedtek össze, elpusztítva a földet, átmentek Bulgáriába ”.81 A legnagyobb károkat a Duna-Tisza közi rész szenvedte el ekkor is. Ezek alapján egyértelmű, hogy örök rejtély marad, vajon a Kötöny kán halálát megbosszuló kun csapatok, vagy a mongol hadak pusztították-e el a szanki települést. A kunokhoz köthető angolnanyárs mindkét hadseregben használt fegyver volt, így ez sem ad egyértelmű választ. Egy bizonyos, hogy a települést ért csapás a tatárjáráshoz köthetően, az 1241-es év tavaszán következett be. A régészeti leleteknek több csoportja is képet ad az országot ért pusztításról.82 Ezek közül az egyik legjobban vizsgált és legkorábban elkülönített horizont az elrejtett éremkincseké és a kincsleleteké. Ezek az ország legkülönbözőbb helyein kerülnek elő, sajnos csak a legritkább esetben szakszerű feltárás során. Számuk közvetve jelzi a pusztulás mértékét, mivel gazdáik soha nem tudtak visszatérni kiásásukra. Elterjedésük egyértelműen mutatja, hogy a legnagyobb csapást az Alföld központi része szenvedte el. Ebbe a képbe remekül beleillik a szanki lelet. Az elmúlt évtizedig igen kevés közvetlen bizonyítékát ismertük a mongol pusztításnak, azonban az utóbbi időkben több falusias településen is ennek az egyértelmű jele került napvilágra.83 A szanki leletnek az egyik legnagyobb értékét az adja, hogy az eddig ismert érem- és kincsleletekben jellemző leletek mellett a közvetett bizonyítékok, tehát az emberi maradványok és a leégett épület egy egységet alkotnak. A fegyverek falusias környezetben igen ritkák, mindössze pár településről dokumentálták az Árpád-korból jelenlétüket (Hejőkeresztúr, Hajdúböszörmény, Kána, Mohi).84 A földbe kerülésüket, hasonlóan a szanki példához minden esetben hadi eseményhez, főként az 1241—42-es évek történéseihez kötötték. Tatárjáráskori kincsleleteinkben igazi ritkaság a lán- cos-csüngős fej ékszer és az aranygyűrű előfordulása, de összességében az arany tárgyak jelenléte is uniká- lisnak mondható. Bizonyos, hogy a Szánkon legyil81 ROGERIUS 2007, 139. 82 LASZLOVSZKY 2003; LASZLOVSZKY 2007. 83 WOLF 1997; WOLF 1999; WOLF 2007; GULYÁS 2007; GULYÁS 2008; SERLEGI 2009; SZILÁGYI 2012. 84 WOLF 1997; SZABÓ 2003; TEREI - HORVÁTH 2007; PUSZTAI 2011. 91
