Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Wolf Mária: Régészeti adatok a muhi csata történetéhez
Wolf Mária Régészeti adatok a muhi csata történetéhez A lelőhely A lelőhely Hejőkeresztúrtól délre, mintegy 700 m-re, az M-30-as autópálya nyomvonalán helyezkedik el. A területen egy észak-déli irányú Hejő holtág mentén öt kisebb-nagyobb domb található, melyeken a feltárást megelőző terepbejárás alkalmával elszórtan Árpád- és őskori cseréptöredékeket találtunk. Az ásatást 1995-96-ban végeztük, ez megközelítőleg 12 000 m2-t érintett. (1. kép) A feltárt település-részlet objektumai az Árpád-kor különböző időszakaira kel- tezhetők. A lelőhely leletekben és objektumokban leggazdagabb korszaka a késő-Árpád-kor, a 12. század vége, 13. század. Nemcsak a házakban, gödrökben, árkokban, tótban, hanem a subhumuszban is igen sok vaseszközt, használati tárgyat találtunk. Megfigyeltünk továbbá néhány olyan jelenséget is, amely bepillantást enged a kor hiedelemvilágába.1 2 Jelenlegi témánk szempontjából a 32. ház, illetve néhány lelete a legfontosabb. Maga a ház eredetileg 3,4x4,4 méteres volt, gödre mintegy méterre mélyült a bolygatatlan altalajba. A gödör oldalai mentén sorakozó oszlophelyek felmenő, cölöpszerkezetes falazatra engednek következtemi. Az erősen paticsos hamus, betöltésben nagymennyiségű szöget is leltünk, ami arra utal, hogy a cölöpszerkezet kitöltő falazata tapasztott fa volt. A ház közepén elhelyezkedő cö- löplyuksor esetleg osztófal nyoma lehet. A ház alján tapasztást, vagy lesározást nem tudtunk megfigyelni. A ház meneteles bejárata keletről nyílott. Tüzelőberendezést nem találtunk, egy helyen azonban nagyobb mennyiségű hamu került elő. (2. a-d. kép) A ház betöltésében sok lelet között a cseréptöredékeken és állatcsontokon kívül ép ásóvasalás, balta, két- kézvonó, sarló, kések, kulcs, zár, zabla, vasalások, patkók, üvegedény töredékek, malomkövek, kőmozsár, fenőkő, fejes ezüstgyürü, pénzváltó mérleg serpenyői voltak. Az omladékok között egy emberi combcsontot és több koponyatöredéket is találtunk. 1 A feltárásról korábban röviden már hírt adtam. Vö.: WOLF 1997.; 1999. Az előkerült fegyverek A ház padlószintjén hét többé-kevésbé ép sarkantyút is találtunk. Legtöbbjük a 12. század második felétől, végétől elterjedő, a 13. században általánosan használt ívelt szárú, tüskés, a tüske alatt négyszögletes ellenzővel ellátott példány.2 (3. kép 1-4.) Előkerült azonban egy tarajos sarkantyú is. (3. kép 5.) A tarajos sarkantyúkról hosszú időn keresztül az volt az általános vélemény, hogy a 13. század második felében, végén jelentek meg.3 Az újabb leletek,4 nem utolsósorban a hejőkeresztúri darabok megerősítik azt a már korábban is felvetődött elképzelést, mely szerint a típus a század elején, közepén már használatban volt.5 Valószínű azonban, hogy a tarajos sarkantyúk nem egy időben terjedtek el a Magyar Királyság egész területén.6 A 32. házban napvilágot látott egy rombusz alakú nyílhegy is. (4. kép 2.) A kardok A ház keleti oldalfalában, a leomlott fal által kissé elgörbítve, egy teljesen ép kétélű kard látott napvilágot. Ennek közelében, a keleti sarokban, a ház padlójára állítva pedig egy rossz megtartású, ívesen hajló, mintegy 30 cm hosszúságú, 40 cm magas, a helyszínen vaslemeznek látszó tárgy került elő.7 A kard tipikus képviselője az egykezes, nehéz harci kardoknak, melyeket kifejezetten a sodronyvértek áttörésére fejlesztettek ki. Teljes hossza 113,6 cm, a penge hossza: 96,3 cm. A pengető szélessége 5,7 cm, vastagsága: 0,9 cm. A penge a hegy felé fokozatosan elkeskenyedik és vékonyodik itt a szélessége: 2,8 cm, vastagsága: 0,48 cm, a hegy lekere2 KIRPICSNYIKOV 1971, 69-70.; KALMÁR 1971, 360., 55. kép e; KOVÁCS 1986, 266.; ELLIS 1995, 127. 3 NAGY 1896, 362.; HILZERÓWNA 1956, 207.; KALMÁR 1971, 360.; KIRPICSNYIKOV 1971, 69-70.; RUTTKAY 1976, 350-351.; BLONSKI 2000, 90. 4 TEREI - HORVÁTH 2007, 168-169., 16-17. kép 5 KOVÁCS 1986, 266.; TEMESVÁRY 1995, 30. 6 GYÖRFI 2006, 102-103. 7 Mind ezt, mind a kardot a Herman Ottó Múzeum restaurátorai, Kováts Tibor, Bánfalvy Ferenc és Kozmáné Bányi Judit emelték ki. Az „in situ” kiemeléshez plextolos megerősítést és gipszpólyás stabilizálást alkalmaztak. Munkájukért ezúton is szeretnék köszönetét mondani. 69
