Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

Pusztai Tamás: Buzogánnyal, tarsollyal és késtok-merevítővel eltemetett halott a muhi csatából

Pusztai Tamás Buzogánnyal, tarsollyal és késtok-merevítővel eltemetett halott a muhi csatából A magyar történelem egyik legismertebb eseménye a Muhi csata. Lefolyásáról, lehetséges rekonstrukciójá­ról számos dolgozat született1, ugyanakkor a közvetle­nül a csatához köthető régészeti leletet alig publikál­tak.2 Szemben a Mohácsi csatával, ahol írott források által is igazolható, hogy az elesetteket a csatát köve­tően eltemették, a Muhi csata esetében többen való­színűsítették, hogy a halottak hetekig heverhettek még a csatatéren és környékén, azaz nem számolhatunk olyan tömegsírokkal, amilyeneket Mohácsnál Papp László illetve Maráz Borbála tárt fel.3 1995 és 2007 között több éven keresztül végeztünk régészeti feltárásokat a középkori Mohi mezőváros, az egykori Mohi falu területén.4 (1. kép) 2001-ben a kora Árpád-kori temető egykori sírjaitól mintegy 50 méterre északra (2. kép), a 13. századi falu szélén egy szabálytalan alakú gödörbe bedobva kettő ember ma­radványait tártuk föl. Ez volt az s4062-jelü sír. E két ember a mellékletek alapján a Muhi csatában halhatott meg. Környezetükben más, hasonló korú temetkezést nem találtunk, csupán a település gödreit. Az oválishoz közelítő, szabálytalan formájú „sírgö­dör” hossza 1,3; szélessége 1 m volt. (3. kép) Mély­sége a megtalálási szintjéhez (101,8 mBf) mérten mindössze 13 cm volt. Ha mindezeket az adatokat a régészeti feltárást megelőzően a területről készített szintvonalas felmérés térképével összevetjük, akkor látható, hogy a temetkezésen átfutó szintvonalak a 102 illetve a 102,25 mBf magasságot jelölik. (2. kép) A II. vázhoz tartozó koponya fölső részét a szántás már el is pusztította. A feltárások során a 4062-es sír tá­1 NÉGYESI 1997.; NAGY 2003. 2 Wolf Mária a középkori Mohi faluhoz néhány kilométer távolságban található, a mai Hejőkeresztúr-Vizek-köze nevű határrészben feltárt Árpád-kori falu házaiban talált leletek egy részét kapcsolatban hozza a Muhi csatából menekülő magyar katonákkal. A feltárások ismertetése: WOLF 2007. 3 PAPP 1961.; MARÁZ 1987. 4 PUSZTAI 2010. A Muhi csata elnevezése során, a hagyo­mányokra tekintettel a Muhi-megnevezést használom. A középkori település nevét az írott források azonban több­nyire Mohi-alakban közlik, ezért az elpusztult középkori település ásatási eredményeinek közreadása során viszont a Mohi-alakkal dolgozom. gabb környezetében talált Árpád-és középkori felszíni jelenségek alapján azonban e helyen az újkori mező- gazdasági művelés (szántás) az Árpád-kori felszínből csak helyenként távolította el a fölsőbb rétegeket. Ez azt jelenti, hogy a 13. század közepének szintviszo­nyaihoz mérten eredetileg sem áshattak nagyon mély gödröt a két halottnak. A gödör formáját és mélységét tekintve megállapíthatjuk, hogy a két embert hevenyé­szett módon temették el. A két halott közül az alsó, a rajzon római I. számmal jelölt, zsugorított helyzetben, arccal Dél felé fordítva fekszik a gödörben, míg a fölötte lévő II. számú váz­ból csak a koponya, a zsugorított helyzetben lévő jobb láb, illetve a bal lábszár maradt meg.5 * * A halottak mellet talált tárgyak A halottak mellett található régészeti leleteket a sírba kerülés módja alapján három csoportba oszthatjuk: 1. Biztosan az I. számú halott viseletéhez köthető tár­gyak, melyek az övhöz tartozhattak, illetve az övre lehettek felfűzve. 2. Egy magányos nyílhegy a II. sz. váz jobb combcsontja mellett. 3. Zabla és 8 db pénz a II. sz. váz lábszárcsontja alatt. Az első csoportba tartozó tárgyak 2007.21.1.732. (4062); trapéz alakú csat, 16 gramm. (4. kép 6) Vasból készült, trapéz alakú csat, hengeres átmetszetű csatpecekkel. A csattest laposra kovácsolt, rajta fa maradvá­nyok. Méretei: 4,2><4,5 cm, a csattest vastagsága 0,5 cm. Az I. számú halott derekán lévő övét fogta össze. 2007.21.1.727. (4062); tarsolyzáró pecek, 4 gramm. (4. kép 4) Vasból készült, laposra kovácsolt, visszahajlított fülű, he­gyesen végződő tarsolyzáró pecek töredéke. Hossza 3, szé­lessége 0,5, vastagsága 0,4 cm. 2007.21.1.731. (4062); láncpáncél darab, 34 gramm. (5. kép 3) Vasból készült, láncszemekből álló páncél korrodálódott, 5,8x5,8x2,4 cm kiterjedésű töredéke. A rendkívül rossz állapotban megmaradt láncing töredék röntgenfelvételén elkülöníthetőek az 1,5-1,7 cm átmérőjű láncszemek. A rönt­5 Az embercsontok antropológiai elemzését a Magyar Ter­mészettudományi Múzeum Embertani Tárából Kustár Ág­nes végezte el, munkáját ez úton is köszönöm. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom