Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Rosta Szabolcs: Pétermonostora pusztulása
PÉTERMONOSTORA PUSZTULÁSA nikával épült, mint a templom. Az épület főfalainak alapozása a szokásos egymás mellé sűrűn rakott réti mészkő, mely közé sárga agyag volt döngölve, szélessége 1,6 m. A nyugati előcsarnok 2,6 m széles alapjai kissé ritkábban rakott kő, több agyag felhasználása, a déli mellékkápolna és a kolostor bővítésének technikájához teszi hasonlatossá. A korai nyugati fal előtti erőteljes és folyamatosan töltött mélyedés irányultsága, valamint a külső támpillérek és a küszöb helye is egyértelművé teszik a korai időszakban a bejárat helyét, melyet hosszabb időn keresztül használtak. A kolostor középső fázisában az udvart határoló kerítés nyugati szakasza a templom nyugati főfalának vonalában van. A temető elhelyezkedése szintén egy későbbi építést feltételez, hiszen a nyugati előcsarnok a késői nyugati kolostorszámyhoz hasonlóan rengeteg sírt vág el, míg a templom alapjai egyet sem. Mindezek alapján valószínű, hogy a templomot a kolostor-együttes nagy átépítése során látják el a masszív alapozású nyugati előcsarnokkal, meghosszabbítva a templom alapterületét. A széles alapozás alkalmas volt a tornyok megtartására, melyhez felhasználták a korábbi külső támpilléreket is. A fentiek alapján magának a háromhajós templomnak két építési fázisát lehet bizonyosan elkülöníteni. A templom kő- és agyagalapozásából előkerült pénz alapján, a keleti kolostorszámyhoz hasonlóan az 1130-50-es évekre tehető a templom felépítése is. A bejárat és a nyugati főfal elé történő nagyszámú temetkezés szerint hosszabb időszak után, valószínűsíthetően a teljes épület-együttest érintő nagyszabású átépítéskor kerül a nyugati előcsarnok. Ennek időpontja csak sejthető, jelenleg a 13. század elejére tesszük. Bár a 11-12. századi nagy kiterjedésű temető indokolná egy korábbi templom létét is, a domb feltárása után lényegében kizárhatjuk, hogy az ezen a helyen állt volna. Hacsak nem olyan szerkezetű építmény volt, melyet nyom nélkül eltüntettek a későbbi korok munkálatai és bolygatásai. Temetők Középkori egyházi épületek környékén általában nem szokás többes számban beszélni a temetőről. Péter- monostorán a többszöri építkezések, majd a lebontás folytán azonban olyan jellegzetességeket vehetünk észre, melyekkel még e viszonylag rövid időszak temetkezési szokásai is jó eséllyel szakaszolhatóak. A kolostor-együttes környezetében eddig közel 550 temetkezést bontottunk ki úgy, hogy elsődleges cél az épület-együtteshez tartozó jelenségek feltárása volt. A kolostor udvarának és a templom tágabb környezetének feltárása esetén ez a szám még az újkori pusztítás ellenére is hatványozódni fog. A kolostort megelőző időszak nagy felületű és sírszámú temetőjéhez tartozó síroknak a felismerése, a feltárt terület nagyobb részén nem jelent különösebb nehézséget. 149 sír bizonyosan ebbe a csoportba tartozik, a stratigráfiai viszonyok következtében igen mélyen, többségében jól láthatóan sorokba rendeződve, minimális szuperpozíciós helyzettel jelentkeznek. Az bizonyos, hogy a temető záródása a kolostor és a templom építését követi az 1130-50-es évek között. A sírokban talált mellékletek alapján megnyitását a 11. század közepénél korábbra nem tehetjük. (13. kép a-d) Ez a 80-100 éves időintervallum magyarázhatja a sorok alapvető rendezettségét, illetve a néhány szuperpozíciós helyzet révén a szabályos sírsorok már éppen induló felbomlását is. A temető járószintje jól követhetően all. századi humuszos felszín, azt megelőző időszak járószintjére vagy bárminemű korábbi beásásokra semmi jel nem utal. A szabályos téglalap alapterületű aknasírok általános jellemzői a megegyező mélység és a koporsó használata, melyek az esetek többségében kiváló lenyomatot hagytak. Az elhunytak kevés kivételtől eltekintve nyújtott karral vannak sírba helyezve. Ehhez a temetőhöz tartozik 4 padmalyos sír is, 3 esetben kövek zárták el a szűk padmalyt. Ezek egymáshoz viszonyított helyzete nem mutat közöttük kapcsolatot, szuperpozíciós helyzetükből ítélve pedig nem a temető korábbi fázisához tartoznak. Feltűnő, hogy a későbbi bazilika területére - akárcsak a következők - ez a temetőfázis sem húzódik rá. Nagy mélységben a templom alapozása alatt vehető csak észre néhány sírmaradvány, melyek kivétel nélkül gyereksírok. A sírok teljes elpusztítását bizonyosan kizárhatjuk, hiszen azok itt a kevésbé bolygatott felületeken sincsenek meg. Úgy tűnik, hogy éppen az ekkor is létező kisebb természetes dombot hagyták üresen, néhány gyermeken kívül senkit sem temetve oda. A gyermeksírok amúgy feltűnően kis száma mutatkozik a temető egyéb részein ebben a temetőfázisban, mely nem magyarázható azok pusztulásával, hiszen a temetőt mindössze a kolostor alapozásának nyomvonala bolygatta meg. A temető szintje ezeken a szakaszokon kívül érintetlen volt, a kevés gyereksír foltja ugyan201
