Bárth János: Két véka féreje (Kecskemét, 2013)
I. Forrásbemutatás és töredékes elemzési kísérlet
A magyar jogtörténeti és jogi néprajzi irodalom19 méltán hangsúlyozza az 1840 előtti idők vonatkozásában a leánygyermekek öröklésének korlátozott voltát. Ezért feltűnő, hogy a XIX. század közepe előtti dokumentumokban meglepően sokszor esik szó földek női örökléséről. Oláhfalvi Tankó Albert 1790-ben hosszadalmas összeírásban vetette számba felesége, kotormányi András Erzsébet örökölt kotormányi és Kotormány tájékán fekvő szántóföldjeit, kaszálóit. (96.) A földek többsége apai örökség lehetett, mert az egyik földdarabról megjegyezték az összeírok: anyai juss. 1746-ban Keresztes Katalin és testvére, Keresztes István megegyeztek György Katalintól származó anyai jussuk sorsáról. (82.) 1837-ben, amikor bizonyos felcsíki katonarendü székelyek elcserélték menasági és szentgyörgyi birtokaikat a szentgyörgyi Ambrusokkal, a „kézen fogott közbírák” megállapították, hogy a kérdéses szántóföldek és kaszálók „mind öszvesen az Ambrus jusbol leányágon oszoltak ki”. (85.) 1833-ban egy osztozkodási egyezségben arról esett szó, hogy az egyik földdarab vicinusa, Domokos Antal a „felesége jussán” birtokolja a szomszédos szántóföldet. Egy másik földet Köntse János is a „felesége jussán” mondhatta a magáénak. (3.) 1864-ben a Tekse testvérek felosztották néhai apjuk, Tekse Antal vagyonát, majd néhány évvel később, 1871-ben, anyjuk halála után az „anyai jószágnak” tekintett földek elosztásáról egyeztek meg. (5.) Az Illyés testvérek is megállapították 1846-ban, hogy sok elosztandó földjük közül az egyik „Domokos jusson a ’ nagy Anyuk Illyés Mátyásné után birattatik”. (4.) 2. A XIX. század második és a XX. század első felében, amikor a törvények már egyértelművé tették, hogy a leánytestvért is annyi illeti meg a családi vagyonból, mint a fiútestvért, Szentgyörgyön és Bánkfalván előfordultak olyan szülői törekvések, amelyek a fiúknak igyekeztek többet juttatni. E mögött több évszázados öröklési hagyomány húzódott meg, nevezetesen az a nagy múltú gondolat, hogy a fiúnak kell földekkel, termelőeszközökkel rendelkeznie alapítandó új családja eltartásához. A leány férjhezmenetelekor belekerül egy hasonló gondolkodású és hasonló érték- rendű família férfi tagjának alapítandó családjába, ahol a hasonló szemlélet következményeként biztosítva lesznek a megélhetéshez szükséges szántók, kaszálók és termelőeszközök. A leánynak perefernumot kell vinnie, amely elsősorban ruhákat, lakástextileket, bútorokat, háztartási felszereléseket tartalmaz, jobb esetben megtoldva néhány földdarabbal és állattal. A legtöbb családban voltak fiúk is, lányok is. Ezáltal egy-egy falu szintjén kiegyenlítődtek a családok lányokkal kapcsolatos kiadásai és a menyekkel érkező hozadékai, illetve a fiúknak örökségként adott földek, valamint a vők öröklése révén a lányok javát is szolgáló földek. Évszázadokon át így látszott tökéletesnek a világ. Ezt az „idilli” képet bontották meg a XIX. század közepétől a leányok egyenlő örökösödéséről hozott törvények, amelyeket egy agrártársadalomnak nehéz volt egyik pillanatról a másikra maradéktalanul elfogadni. Több évtized, szinte egy évszázad 1. 19 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 716., KOCSIS Gyula 2010. 425., NAGY Janka Teodóra 2010. 456-461. 22
