Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
Előfordult, hogy a megyének a temploma titulusa adott nevet, akkor is, ha az nem húzódott rá a templomos falu régi nevére. Az ilyen névalakulás jó példája Nagyboldogasszony megyéjének esete. A felcsíki Nagyboldogasszony megyéjét eredetileg négy falu: Karcfalva, Jenőfalva, Dánfalva és Madaras alkotta. Madaras, majd Dánfalva kiválásával a megye két falu, Karcfalva és Jenőfalva közös megyéjeként élt tovább. A Nagyboldogasszony templom-titulus nem feledtette el a Karc falva falunevet, de a Nagyboldogasszony megyenév úgy viselkedett, mint egy falunév. A XV1II-XIX. században Erdély szerte használták a Nagyboldogasszony megyéje nevet, néha a „megyéje” elhagyásával is, mintha a Nagyboldogasszony a megyét alkotó falvak közös neve lenne. Ennek a névhasználatnak kiváló példája látható az 1903. évi erdélyi egyházmegyei schematizmusban, amelyben minden plébániát annak a településnek a nevével neveztek meg, ahol található. Kivétel Karcfalva, Jenőfalva és Dánfalva közös plébániája, amely a Csík-Nagy Boldogasszony nevet viseli.25 A két faluból alakult megye jellemző példája az alcsíki Szentgyörgy megyéje, amely Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva római katolikus népét fogta össze. Két falura terjedt ki valaha Szentegyházasoláhfalu és Kápolnásoláhfalu közös megyéje is, amelyet a XVIII. században a Két Oláhfalu megyéje néven emlegettek. A kettőnél több faluból álló megyék példája volt valaha Kozmás megyéje, amely a XVII. században Kozmás, Tusnád, Lázárfalva, Szeretszeg és Verebes falvakra terjedt ki. Tusnád és vele együtt Szeretszeg és Verebes kiválásával Kozmás és Lázárfalva közös megyéjévé vált. Csíkszentmiklós nagymúltú megyéjéhez Szépvíz kiválásáig Szentmiklós, Szépvíz és Borsova római katolikusai tartoztak. A háromszéki Gelence megyéje Gelence, Haraly és Hilib falvak lakóira terjedt ki. A többfalvas megyéken belül a társfalvak lakói sokat vitatkoztak, zsörtölődtek, veszekedtek a templomos falu népével. Jellegzetes vitatémát jelentett az egyházi épületek javításában való részvétel mértéke; a kántortartás, a kántori kepe szolgáltatásának módja, különösen, ha a társfalvak maguk is alkalmaztak kántortanítót; a plébános társfalvakbeli ténykedésének nem kellő nagyságú intenzitása vagy hiánya. A „megyés társfalvak” többsége törekedett arra, hogy kiváljon a megyéjéből és önálló megyét alkothasson. Erre azonban csak a szaporodó lélekszámú, fejlődő, a paptartás és a kántortartás gazdasági képességével rendelkező települések gondolhattak. A megyéből való kiválás, az új megye-alakítás rengeteg instanciázással, vitatkozással, harccal, pereskedéssel járt együtt. Az elszakadást legtöbb esetben a végsőkig ellenezte, gátolta a régi megye plébánosa, mert félt a megyéjéből kiváló falu kepéjének elvesztésétől, ezáltal a saját anyagi helyzetének romlásától. A „megyés társfalvak” kiválásának, önálló megyévé alakulásának nevezetes példájaként említhető Farkaslaka kiválása az udvarhely széki Szentlélek megyéjéből, Madaras önállósodása Nagyboldogasszony megyéjéből, Zsögöd keserves kiválása Csíkszent- lélek megyéjéből, Kápolnásoláhfalu önálló megyévé alakulása a „Két Oláhfalu” közös megyéjéből, Gyimesfelsőlok elszakadása a gyimesközéploki székhelyű „gyimesloki megyétől”.26 25 SCHEM. 1903.81. 26 BÁRTH János 2003. — A református megyék szétválásaira: DÁVID György 1931. 23-32. 13
