Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Schőn Mária: A sajbóvasárnaphoz kötődő népszokások a sváb Hajóson
Hogy hány fánkot vittek ki magukkal a lányok, annak eltervezése többféleképpen történt. Néha egész vájdlingra valót vitt ki egy-két lány a megbeszélés szerint, hogy jól tudják lakatni a fiúkat, ill. a fonósbandához tartozó 20-30 fiatalt. Többen emlegették a hármas számot, olyankor eleve elhajításra szánta minden lány a fánkot. Szegény családok lányainak a kamrából kellett kicsenni a lisztet, amiből a réten vízzel összekeverve tésztát készítettek, belőle fánkokat formáltak, és kissé megszárítva fánk gyanánt hajították el. Párosító mondókák A sajbók feldobása közben egy párosító mondókát (Spruch) mondtak vagy énekeltek, mely a hosszát és nyelvi formáját tekintve valamelyest eltérő variánsokban él. Első részében a sajbó repülésének irányát Írja le, majd egy kérdéssel zárul, hogy kié legyen a sajbó. Ez a kérdés a szokás párosító voltára utal. A legtöbb ember valamelyik kétsoros változatot ismeri. A mondókák nyelvileg vegyesen tájnyelvi és német köznyelvi szavakból vannak megformálva. A legszebb variánst a hajósi Harmath Lajosné néprajzos gyűjtötte 1969-ben: Schaiblein, Schaiblein, auf die Heh! Korongocska, föl magosba! Es geht ein Schaiblein auf die Heh, Megy a korong föl magasba, krumm und grad wia Wagarad. mint a kerék, kerek is meg egyenes. Ach Gott, wem soll das Schaiblein gheren? Istenem, korongocska kié legyen? Felfigyelhetünk egy pillanatra a mondóka valamelyes vallásos színezetére, amely a későbbi gyűjtésekben már nem található meg. A szatmári svábok, akik a hajósiaknál egy kicsit dél-nyugatabbról vándoroltak be, az első sajbót Szűz Mária és Szent József tiszteletére hajították fel. Sőt a sajbózás eredetmagyarázata is náluk vallásos gyökérről fakad. „A sajbózás ’azt jelentette, hogy az apostoloknak megjelent az Urjézus tüzes nyelv alakban’.”10 11 Bálint Sándor 1973-ban a következő hajósi párosítót közölte:11 Scheiblein, Scheiblein, weh, weh, weh, Es geht ein Scheiblein auf die Höh ’! Wem soll das Scheiblein gehören? Dem Hansel und der Resel. Sajbó, sajbó, jaj, jaj, jaj, Megy a sajbó föl magasba! Sajbó vajon kié legyen? A Hanzié és a Rézié. A sorvégi háromszor ismételt weh / weck / wehr ma már valószínűleg nem értelmezhetők. Esetleg a wehr érdemel figyelmet, ha föltételezhető, hogy nem szótorzulásról van szó, és az eredeti szójelentés is áthagyományozódott: védjen, védelmezzen. Németország sváb vidékein a parasztember ugyanis hitt abban, hogy a sajbózással „a magnak hőt adva előcsalogatja a magot”.12 A sajbónak tehát a magot, vagyis a vetéseket kell megvédenie. A lángoló és szikrázó tárgyaknak nemcsak termékenységnövelő, hanem védelmező-elhárító energiát is tulajdonítottak. 10 BARNA Gábor 1974. 153-154. 11 BÁLINT Sándor 1973. 12 FEILHAUER, Angelika 2000. 51.; - KALLENBEG, Dorothea 1989. 40. 69 T I
