Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Szojka Emese: Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének gyarapodása Baján 1922-1927
utca sarkán álló tekintélyes parókia épületében már több nagyméretű szoba állt a rendelkezésére, ahol folyamatosan gyarapodó gyűjteményének tárgyait elhelyezhette.21 A néprajzi anyag számottevő gyarapodása tehát a bajai évek alatt, 1922 és 1927 között indulhatott meg, mint ahogy a tárgyak földrajzi hovatartozása illetve a beszerzés valószínűsíthető helyei alapján kikövetkeztethető. Ez idő alatt főleg a Baja környéki és a Tolna megyei református sárközi és sárközi jellegű magyar falvakból, kisebb részben a bácskai bunyevácoktól és sokácoktól kerültek tárgyak hozzá. Bár az sem kizárt, hogy bajai állomáshelyét megelőzően, már medinai tartózkodása hónapjaiban, ha nem is gyűjtött ténylegesen tárgyakat, de helyszíni tapasztalatokat szerzett a környék népi tárgykultúrájának kínálatából. Tudjuk, hogy a Medinához közeli Bogyiszlóról több tárgyat, elsősorban festett bútorokat, ládákat, székeket, egy tulipános sótartót és miniatűr faragású rokkaszegeket gyűjtött. Amikor Fülep a medinai gyülekezetből elvágyakozva megfelelő helyet keresett magának, Bogyiszló megüresedett hivatala is felmerült lehetőségként.22 Valószínű tehát, hogy már 1921-ben tájékozódási céllal megfordult a Holt-Duna mentén fekvő, festői szépségű faluban. Itt figyelhetett fel a falusi házak korabeli berendezésére, a jellegzetes festésű, tulipán motívumokkal díszített parasztbútorokra, amelyeket a közeli Fadd asztalosai készítettek. E nagyobb méretű bútortárgyak megszerzésének ideje azonban, a fent említett elhelyezési gondok miatt csak későbbre, a bajai időszakra tehető. Baja, az észak-bácskai kisváros, bár nem az ideális hely volt a nép közé vágyó, népnevelő missziós célokat maga elé tűző Fülep számára, a város és vidékének tarka etnográfiai képe, különösen az itt élő délszláv etnikai csoportok a sokácok és a bunyevácok szerbekével sok rokonságot mutató anyagi műveltsége azonban ifjúkorának bánáti emlékeire hordozhatott számos utalást. Baján, akárcsak Nagybecskereken a helybeli értelmiség, a tanárok és az itt élő festőművészek különös érdeklődéssel fordultak az esztétikai értékekben gazdag népi tárgyak felé. A századelőn Bellosics Bálint a bajai tanítóképző tanára, etnográfiai írások szerzője is gyűjtött népi tárgyakat, s tervei között szerepelt múzeum létrehozása is.23 Később, különösen a két háború között a korszakban uralkodó nézetek és ízlésáramlatok hatására a néprajzi tárgyak gyűjtése egyenesen divattá vált. A népi és népies modorban készült virágozott cserépedények, tarka szőttesek bekerültek a polgári lakásokba is, ahol a szobák, konyhák, előszobák falát díszítették.24 Baján a néprajzi tárgyak gyűjtésében elsősorban a képzőművészek és a tanárok jeleskedtek. Balogh S. Károly művésztanár és Kovács Antal igazgató tanár néprajzi gyűjtései akkor váltak szélesebb körben ismertté, amikor hagyaték formájában a bajai múzeum tulajdonába kerültek.25 Idősebb Éber Sándor festő, a tanítóképző rajztanárának otthonát is a bácskai falvakból és a református sárközi vidékről származó néprajzi tárgyak sokasága díszítette. Fülep Lajos idejében a ma lakásmúzeumként működő ház a város kulturális életének egyik központja volt, s berendezése jól érzékelteti a korabeli művészek polgári keretek között alakuló ízlésében helyet kapó etnográfiai stílus megjelenését. Nem véletlen, hogy a kisvárosi festőtanár művészete a vidéki tájat és életmódot megjelenítő alföldi iskola néven ismert irányzathoz 21 F. CSANAK Dóra (szerk.) 1992. 133. 22 F. CSANAK Dóra (szerk.) 1992. 118. 23 SZTRINKÓ István 1989. 85-91. 24 SZOJKA Emese 1998. 80-90. 25 SZOJKA Emese 1989. 62-63. 183
