Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Házak és galibák. A cigányok beilleszkedése a Jászkunság társadalom- és településszerkezetébe
I Az 1768-as összeírást tekintette alapnak a Helytartótanács is, amikor a törvényhatóságoktól félévenként jelentést kért a cigányok helyzetéről.6 Az 1770-es évektől egyre több olyan dokumentum keletkezett, amelyben a tanácsok vagy a kerületi kapitányok az egyes településeken lakhatási és megélhetési lehetőséget kereső cigány családok életkörülményeivel foglalkoztak. A legfontosabb megoldandó feladat a letelepítéshez szükséges lakhatási lehetőségek biztosítása volt. A vándorló életmódban szocializálódott cigány családok, ebben az időszakban, a Jászkun kerületben is sátrakban, földházakban húzták meg magukat, hiszen a körülmények változásával odébb álltak, s újabb helységben próbáltak életükön javítani. Azok, akik huzamosabb ideje tartózkodtak az adott településen a helyi szabályozás következtében rákényszerültek, hogy fennálló házat építsenek, csakhogy ehhez saját portára volt szükség, aminek megszerzése a Jászkun kerületben majdnem lehetetlennek bizonyult. A cigányoknak nem volt pénzük, hogy szabad forgalomban portát vásároljanak, olcsóbb taksás házhelyet, amit a tanács a lakosi jogot szerzetteknek osztott, a cigányok nem kaphattak. A lakosi jog elnyerésére pedig esélyük sem volt. Sőt, már az 1760-as években megszülettek azok a helyi határozatok, amelyek kifejezetten akadályozták a cigányok letelepedését. A kerületbeli községekbe a cigányok a helybeli lakosságétól eltérő kultúrájuk és mentalitásuk miatt nehezen kaptak bebocsátást, s ha mesterségük vagy egyéb tevékenységük következtében megtűrték is őket ez koránt sem jelentette befogadásukat. Lakosi jogot nem kaptak, csak tartózkodási engedélyt. A XVIII. század utolsó harmadában az igazgatás dokumentumaiban egyre gyakrabban utalnak szövegközi mondatok arra, hogy a Kerület valamelyik helységében cigányok tartózkodnak. Jelenlétükre, a falu szélén összetákolt házaikra legtöbbször deviáns magatartásuk irányítja a hatóság figyelmét. Kisújszálláson, például 1762 telén bizonyosan több cigány család tartózkodott, akik valamiféle házat, házakat készítettek maguknak. Mindezt egy vadkár kivizsgálásából tudjuk. 1762 januárjában a farkasok megkergették a marhákat. Az egyik tanú a tehenek bőgését meghallva odafutott, hogy segítsen. Ő a kihallgatáson elmondta, hogy a falu széléről, a cigányok háza tájáról hallatszott a bőgés.7 Kunmadarason Lázok Márton cigánynak 1764-ben megengedték, hogy házat csináljon magának a helyi lakosok sorában, a Budai Mihály házán kívül. Tehát a Lázok ház szélső portán lehetett. Az engedmény szépségét csorbítja, hogy a tanács megszabta, ha Lázok el akar menni Madarasról, a házat nem adhatja el, mert arról csak a tanács rendelkezhet.8 A karcagi tanács 1766-ban úgy döntött, hogy „czigánnak portát az Nemes Tanáts nem ád, a kinek is pedig vagyon, el adni éppen nem szabad”, mert arról csak a tanács rendelkezhetett, s „benne a maga jussát fen tartya és ki közülük magát roszúl viseli, minden szempillantásban ki fogja csapni, nem csak az házbúi, hanem az városbúi is”.9 1772-ben minden Nagykun kerületi helységbe megérkezett a nagykunkapitány körlevele az utasítással, mi szerint a cigányoknak „sátorozni nem szabad, sem Föld Házakban lakni... hol pedig ilyenek találtatnak Bírák uraimék fognak róla számot adni”.10 A kapitány rendelkezése a cigányok letelepülésével kapcsolatos ellenszenvet szerette volna enyhíteni, s a fennálló házak építésének engedé-6 TÓTH Péter 2006. 51. 7 JNKSZML Kisújszállás vizsgálati jegyzőkönyve 1734-1767. 97. p. 8 JNSZML Kunmadaras iratai Rsz. 1. 1764. 7. 9. 9 JNSZML Karcag lt. Prot. 1766. ápr. 27. A rendelkezést idézi: ELEK György 1991.43. 10 JNSZML Kisújszállás iratai Capsa X. N2 5. Prot. Curr. 1772. július 27. 14
