Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Klamár Zoltán: "Szedte ám a szedem oszamot!" Élethelyzetek és nyelvi kontaktusok Észak-Bácskában
KLAMAR ZOLTAN SZEDTE ÁM A SZEDEM OSZAMOT! ÉLETHELYZETEK ÉS NYELVI KONTAKTUSOK ÉSZAK-BÁCSKÁBAN Mindannyian tudjuk, hogy az anyanyelv biztonságot nyújt, az a közvetítő kommunikációs csatorna melynek segítségével beilleszkedünk mikroközösségünk hagyományvilágába, elsajátítjuk mindazt a tudást, amit eleink felhalmoztak szellemiekben és tárgyi valóságban egyaránt. Ezért mondjuk magunk is sokszor, hogy nyelvében él a nemzet!' A szállóigét némileg módosítva, szóláshasonlattá alakítva azt is mondhatnánk: Nyelvi jezikben1 2 él, mint a bácskai magyar! A módosított szállóige nyelvi- és fogalmi duplifikációja azonban valami mást is sejtet. Valamit, ami művi, aminek nincs beágyazódott hagyománya. Sejtet egyfajta türelmetlenséget, a másság elfogadásának hiányát. A tanulmány témája tehát a bácskai magyarság életterében bekövetkezett migrációs változások okozta, XX-XXI. századi nyelvhasználatban zajló idegen, főként délszláv nyelvi elemek megjelenése és azok beépülése a mindennapi nyelvhasználatba. Tudjuk, hogy az első világháború után létrejövő államalakulatok nemzetállamként határozták meg magukat és valójában politikai célként tűzték maguk elé annak megvalósítását. Nos, amikor migrációról ejtünk szót, főként az erőszakos telepítésekre gondolunk, melyek némileg átstrukturálták a Bácska etnikai térszerkezetét. A folyamat a második világháború után teljesedett ki, amikor a térségből elüldözték a német ajkú lakosokat. Mivel az etnikai alapú szegregáció évszázadokon át működött3 - bármilyen furcsa is, de nem akadályozta a kapcsolattartást a különböző nemzeti közösségek között, hiszen a jól felfogott gazdasági érdekek mentén zajlott -, így a magyar többségű települések a változást kezdetben csak abból érzékelték, hogy a szomszéd, korábban sváb község hirtelen szerbbé vagy montenegróivá lett. Más lett a szomszéd, gyanakvó, olykor ellenséges és minimális szinten sem beszélte a környezet nyelvét. Tudjuk, hogy a részleges együttműködéshez olykor évtizedek és újabb felnőtt generációk szükségesek. Két évtized elteltével ismét változás indult meg. Olyan, ami már a magyarság életterét törte fel, változtatta mozaikossá. Az iparosítás volt szívó hatással a délszláv népességre, ami az 1960-as évek végével kezdte éreztetni hatását. Ekkor épültek az első lakótelepek a magyar többségű kisvárosokban. Az eddig utolsó nagy hullámban, a délszláv polgárháború idején érkeztek újabb szerb tömegek a Bácskába. Ennek a sajátos kontaktushelyzetnek a nyelvi emlékei sorakoznak az alábbiakban, felvillantva a Tisza mente és Közép-Bácska északi részén élő magyar lakosság lingvisztikái hagyományait. 1 Korábbi, 2008-ban elhangzott bajai előadásunkban (írott változatát lásd: KLAMÁR Zoltán 2009. 133-141.) már foglalkoztunk hasonló témával, ám akkor egy kisváros, Magyarkanizsa nyelvhasználati gyakorlatát mutattuk be. Mostani tanulmányunk a 2011-ben szintén Baján elhangzott előadásunk írott, jegyzetekkel ellátott változata. 2 jezik - nyelv, ill. beszélt nyelv. A szerb is használja az anyanyelv - maternji jezik kifejezést. 3 Pavlovié, Mirjana 2009. 351. Ill
