Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)

Bárth János: A Baja környéki katolikus délszlávok szlavóniai és szerémségi kapcsolatai

sek jobbágyai közül Szentbenedek, Úszód, Foktő, Szeretnie, Csanád, valamint Pandúr és Kákony falvakból kik, mikor költöztek el más földesúr területére.7 Mostani tanulmányomban a Kákony és Pandúr hajdani Baja környéki bunyevác falvak elköltözött, elmenekült, vagy ha úgy tetszik, elszökött délszláv jobbágyaival foglalkozom.

A vallomásokból látható, hogy a Rákóczi szabadságharc alatt Pandúr és Kákony bunyevácai a kurucoktól való féltükben elfutottak a „Dráván túlra” és a Szerémségbe, leginkább Vukovár és Ilok tájára. A veszélyesnek ítélt időkben ott laktak, majd a háborús viszonyok elmúltával legtöbben visszatértek Pandúrra és Kákonyba.

A menekülés célpontja nem lehetett véletlen. A pandúriaknak és a kákonyiaknak Szlavóniában és a Szerémségben rokonaik, ismerőseik lakhattak, hiszen maguk is ezekről a vidékekről, illetve ezeken a vidékeken áthaladva érkeztek, nem sokkal Rákóczi mozgalma előtt Baja környékére. Új lakhelyükről is bizonyára eleven népi kapcsolatokat ápoltak a Szerémséggel és a Dráván túli területekkel.

Az 1731. évi tanúvallomásokban, mellékesen bár, de szóba kerültek olyan Baja környéki családok, amelyek a szlavóniai és a szerémségi tájról költöztek Pandúrra vagy Kákonyba.

Álljon itt néhány vallomásrészlet példa gyanánt!

„Berkics Péter kicsiny korában Pandúrba szakadott a Száva mellül. ”

„Czerni Mihály Nasicsáról (Nasice, Verőcze megye, Szlavónia) szakadott Pandúrba. ” (Ilia Mihálovics ugyanonnan jött.)

„Blattnyák Máté, a’ kiis Landor Fejérvárnak az Török által utolsó meg vételekor Szirmiumbol származott Pandúrba és onnan Kákonyba. ” (1690)

Amikor a Rákóczi szabadságharc után visszatértek Pandúrra és Kákonyba a korábbi délre menekülők, nem jött vissza mindenki a két érseki faluba. Előfordult, hogy valaki Baján „tette le magát”, de voltak olyanok is, akik Szerémségben és Szlavóniában maradtak. (Vagyis kikerültek a kalocsai érsek földesurasága alól. Következésképp, 1731-ből nézve szökevény jobbágyoknak tűntek. Ezért foglalkoztak velük a tanúvallató hivatalnokok.)

Példaként idézek néhány tanúvallomást.

„Gyurka és Pável Marosics kurucz futáskor Ilokra vévén magokat, most is ott vannak, és csak a kisebbik Marusics Márton, a’ ki mostis eö Eminentiája kákonyi jobbágya, téré az annyával vissza. ”

„ Tumo, Markó, Gyurka és Mártin Blattnyák kurucz futáskor Ilokra menvén, ott maradtak. ”

„Upálovics Gergő azulta maradott Bukovárat, a midőn az egész nép az kuruczság elől Dráván által ment. ”

Az első idézet kiváló példa egy család szétszakadásának említésére. Két Marusics fiú Ilokon maradt, egy viszont az özvegy anyával együtt visszatért Kákonyba. Bizonyára évtizedekig tartották a rokonságot. Utódaik talán még egy évszázad múlva is tudtak arról, hogy unokatestvéreik élnek a másik területen. Nyilvánvaló, hogy az efféle családi kapcsolatok éltették leginkább a táji kapcsolatokat.

7 KÉL. II. Rendezetlen vegyes iratok. Szökött jobbágyok keresése, 1731. - Közölve: BÁRTH János 1999., amely közlemény egyben a jelen fejezetben szereplő adatok forráshelye is.

9