Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Rosta Szabolcs: Új eredmények a kunok Duna-Tisza közi szállásterületének kutatásában
„KUN-KÉP '- A MAGYARORSZÁGI KUNOK . HAGYATÉKA rukciójának esetében jelentkeztek, melynek elsődleges oka mindenképp a középkori lelőhelykataszter minden eddigit felülmúló pontos ismerete. A középkori úthálózat megrajzolásához áttételes módon így a terepbejárások voltak a legszükségesebbek. A terepbejárások nyomán létrejött lelőhelykataszter azonban önmagában csak a lelőhelyek szóródása alapján rajzolta volna ki a lehetséges középkori úthálózatot. Az utak tényleges nyomvonala a georeferálás segítségével, a mai és régi térképek egybevetése után bontakozott ki • 28 igazan. A középkori településhálózat a térképen szereplő templomromok, települések és a georeferálás segítségével térképre vitt lelőhelyek alapján adott, így főként az úthálózat esetében volt kérdés, hogy az mennyiben feleltethető meg a középkori állapotoknak. Az I. katonai felmérés vizsgálatakor elsődleges szempont a lelőhelyeknek az utakhoz viszonyított helyzete volt. A térképen szereplő 27 későközépkori települést jelző templomrom, vagy templomhelyet jelölő tereppont kevés kivételtől eltekintve utak mentén, gyakran utak találkozásánál, csomópontban állt a 18. században. (2., 3. kép) A középkori helyükön továbbélő vagy újratelepült helységek esetében, a 18. századi utak és a középkori utak egymáshoz viszonyított helyzete gyaníthatóan egyezik. Főként olyankor igazolódik ez, ha köztes állomásként egyéb, a középkorban elpusztult és nem újratelepült lelőhely is mutatkozik. Az egyik legszebb példa erre a Kecskemétről a Tiszához, Kecskére és Alsó Alpárra haladó utak nyomvonala, melyek mellett sorjáznak az egykori települések. (7. kép) Természetesen ezek a templomromok és dombok igen jó viszonyítási tereppontok voltak az újkorban is, elméletileg tehát a 18. századi úthálózat is idomulhatott ezekhez a pusztában tájékozódási pontot jelentő kiemelkedésekhez. Önmagában ezeknek a romoknak utak által való összeköttetése a 18. század végén, még nem feltétlenül jelenti azon nyom~ s A történeti források mellett a földrajzi viszonyok, a 18-19. századi térképek és a régészeti lelőhelyek figyelembevétele Hantos-szék esetében igen pontos képét rajzolta ki a középkori úthálózatnak. HATHÁZI 2004, 12-14. vonalak középkori eredetét is. (4. kép) A bizonyítékot azok az esetek jelentik, amikor a térképen nem szereplő, tehát már a 18. században sem létező, nem markáns tereppontoknak és kisebb középkori lelőhelyeknek, a 18. századi utakkal való viszonyában van egyezés. Ez a helyzet pedig feltűnően gyakori, az I. katonai felmérésre a georeferálás segítségével felrakott középkori lelőhelyek esetében. A templom nélküli, a 18. században így viszonyítási pontot bizonyosan nem jelentő kisebb lelőhelyeknek a georeferálás segítségével térképre való helyezése sok esetben azt mutatja, hogy a középkori telepek valósággal felfűződnek az útra. (5. kép) Kecskemét és Félegyháza környékén is szépen kirajzolódik a 18. századi úthálózatnak és a középkori lelőhelyeknek egymáshoz való viszonya. A katonai felmérésen szereplő lelőhelyek mellett az azon nem ábrázolt, de arra pontosan rávetített későközépkori települések, szintén valamilyen út mentén helyezkednek el. Emellett a térképre rakott Árpád-kori települések esetében is gyakran hasonló helyzet mutatkozik. (6., 8. kép) Természetesen a fennebb felvázolt módon a középkori régészeti lelőhelyek elsősorban a 18. században létezett környezetbe illeszthetőek, mechanikusan nem adaptálhatjuk helyzetüket a középkori viszonyokra. Ezek a térképek már a középkori településrendszer teljes felbomlása után, a Rákóczi szabadságharcot követő konszolidációs helyzetben készültek, tehát az adataiknak teljes mértékű rávetítését a középkori település- és úthálózatra csak megfelelő szűrő beiktatásával együtt tehetjük. " A középkori lelőhelyek egyenkénti felvitele és elemzése, a Kiskunságban mégis az eddig elfogadottnál fontosabb szerepét rajzolta ki a katonai felméréseknek, a középkori település- és úthálózat kutatásában. Az évszázados állandóság magyarázata talán abban kereshető, hogy a földrajzi viszonyok az utak helyzetét nagyban meghatározták. Ezek pedig alapvetően nem sokat változnak a 18. század végéig. A kora újkor folyamán a Kiskunság tranzitterületnek számított, így lakatlansága ellenére a jelentősebb utak továbbra is használatban maradhattak. 2 9 HATHÁZI 2004, 12. 182
