Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)

Krupa András: A dunaegyházi szlovák tájház megteremtője és életpályája

Több tényező is befolyásolta affinitása kialakításában, köztük, amit futólag már említettünk, azok a külső okok játszottak szerepet, amelyek országosan honismereti mozgalomként és helytörténeti kutatásként értékelhetők. Ugyanakkor az erősödő nemzetiségi akarat a hagyományaik megmentésére is hatott rá, annál is inkább, mert mindennek visszfényeként a faluban is voltak hasonló megnyilvánulások. Ezek a példák nyílván ösztönözték, s ezáltal vált e tekintetben a kor emberévé.

Döntő befolyással lehetett rá életének régmúltja, a családi háttér, a minden tradíciót megtartó nagyszülők, a kismesterséget űző nagyapa, ill. az apja és a nagybátyja. Ezzel együtt a paraszti élet szinte mindegyik oldalának gyakorlati megismerése a szőlőműveléstől a libapásztorkodásig.

A változó világ (II. világháború, rohamos iparosodás, termelőszövetkezetesítés, általános iskola stb.) ellenére még élő és bizonyos értelemben zárt falusi közösségben nevelkedett, s ettől nem szakadt el felnőtt koráig sem.

E családi, falusi köteléken belül alakult egyéni élete. Érdemes róla s főként gyermekkoráról külön is szólni, mert első évei meglehetősen sajátosan hátrányosan és sanyarúan teltek el. 1935. február 4-én Baracson született. Anyja Gerencsér Anna. Édesapja a közeli Székesfehérváron molnárács. Tiszta magyar környezetben él 2-3 éves koráig, amikor szülei elváltak, s három gyerekük közül kettőt (őt is) az anyja eltaszította magától, akit azóta sem látott. Atyja később újranősül, majd Dunaegyházára költözik, de a gyerekeket nem vette magához. Hopka nagyszülők tisztes szegénységben éltek, őhozzájuk kerülnek, ők nevelik őket. Az aggódó szüleit a velük együtt élő Imre molnár fiuk úgy nyugtatja, hogy ő a malomból titokban mindig el tud hozni annyi lisztet, hogy ne éhezzenek a befogadott árvák (így nevezték őket a helybeliek is). A kis Sándor teljesen új nyelvi környezetbe került, itt mindenki szlovákul beszélt. S ez a tény, noha hamar megtanult szlovákul, már akkor mély nyomot hagyott benne. „Itt ha nem tudott valaki szlovákul, talán még embernek sem tekintették” - emlékezik vissza. A szlovák nyelv ugyanakkor a gyermekkor édes nyelvezetévé is vált.

A nagyanyja a korabeli paraszti etikának, világlátásnak megfelelően nevelte, hogy hozzászoktassa a rideg valósághoz: „Fiam, légy jó, mert senkid sincsen, tudod, árva vagy, mindenki csak eldob. Mi lesz veled, ha meghalok?”

Eszmélésétől kezdve gyermekmunkát kellett vállalnia, az egyik asszonynak megygyet szedett, a másiknak a libáit őrizte, amiért enni kapott. A nagyszülőknek szőlejük volt, ott kellett neki is tevékenykednie, szőlőt kapálnia, kötöznie, krumplit ültetnie, sárgabarackot szednie, s felhasználnia a műveléshez tartozó eszközöket. Természetesen ivódott belé tehát a mezei munka, gyűjtésekor ezekkel az eszközökkel sem kellett már ismerkednie. A nagyapja szerszámait is épp úgy ismerte, mint az apja malomácsmesterségét tükröző kifejezéseket. Ezek egy részét érett felnőttként is fel tudta sorolni: „hengerszék, egyes, kettes, ötös, hatos henger, zárt rendszerű sziták, fából készült légcsövek, mosás, előkészítés, koptatás, törésük.”

Apja molnárhoz illően mindig fehér ruhában és sárga cipőben járt. Szinte minden nagymalomban dolgozott, Balassagyarmaton, Cegléden, Gönyün, Kecskeméten, a Gizella malomban. Noha perifériális élethelyzetben volt, ezáltal virtuálisan mégis kitárult előtte a belátható világ. Megismerte a Duna halait. Imre nagybátyja rendszeresen halászott, s hozta a pontyot, a compót s a keszeget. Gyerekkorának tehát része volt a halászat eszköztára, annál is inkább, mert libalegeltetés közben gyerektársaival szintén horgászott.

Nagyapja kerékgyártó (kolesár) volt, a hátsószobában állt a gyalupadja. Idejártak a férfiak véleményt cserélni, s ő gyerekként mohón fogadta be a történeteket, kivált a világháború idején. Ekkoriban petróleumhiány volt, de a nagybátyja, a molnárfiú szerzett

153