Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Raffai Judit: Hagyomány és divat. A szabadkai nők öltözködési szokásai az 1900-as években
ruháimat, s addig öltöztem igazán csinosan. Akkoriban még sok pénze volt anyuskának. Lakás, koszt, világítás, fűtés, lány nem került pénzbe, s a nyugdíjából, míg én kicsi voltam, telt minden másra. Azonkívül apám halála után rengeteg eladnivalója volt: lovak, hintó, bútorok stb., stb. kalapot Szegedre mentünk venni, kabátot Pestre. S Szabadkán a legelőkelőbb szalonban dolgoztatott. Akkor jöttek divatba a rövid plüssbundák, s anyuska Zsuzsika néniékkel ment fel Pestre vásárolni. Anyuska magának feketét vett, Zsuzsika néni szürkét.” 16 Mindezek a hatások eredményezhették azt, hogy a szabadkai fényképeken lévő lányok és asszonyok a korszak divathullámai szerint öltözködtek. A XIX. század második felében a krinolint felváltotta a turnűr stílus, amely a divattörténettel ellentétben még a XX. század első évtizedeiben is divatban volt Szabadkán. A XX. század első évtizedeit mégis a szecessziós ruhák megjelenése jellemezte. A vizsgált korszakban végig fontos jellemzője volt az úri női öltözködésnek a fűző. A fűző nélküli női ruha, amely az 1906- os években ugyan kezdett elterjedni Párizsban - a reformruhával együtt -, úgy tűnik a vizsgált időben Szabadkán még ismeretlen volt. Zimmer Sarolta életrajzában található egy rész, amely akár a reformruha-mozgalomra illetve annak Szabadkán való meg nem honosodására is utalhat. 1912-ben a Temesvár melletti Sipetre utaztak édesanyjával, hogy meglátogassák az elhunyt édesapa valaha nagyon gazdag, előkelő rokonságát, akik akkorra már elszegényedtek. Nagynénjével való találkozásukról így ír: „Lujza néni hü maradt önmagához, ami az extravaganciát illeti - szegénységükben is. Minden darab, amit viselt ellentéte volt az akkori divatnak. Piros-fehér babos borzasztóan bő ruha volt rajta, hirtelen azt hittem, hálóingben szökött el hazulról, hogy engem megijesszen. (A ruhája pontosan olyan volt, mint Jadránka barátnőjének házi ruhája, Xéniáé, aki a napokban vendégünk volt. Mikor megláttam, azonnal Lujza néni jutott az eszembe. Ma divat, akkor szörnyűség volt. Csak Lujza nénié hosszabb volt, és az alján széles fodor is volt.)”17 A XIX. század végén és a XX. század elején Szabadkán élő magyarok, vagy elmagyarosodott bunyevácok öltözködésében a hagyományosnak tartott, a nemzeti hovatartozást jelölő ruha a díszmagyar volt. Ebben az időszakban leginkább a férfiak, a város vezetői hordták. Ezt bizonyítja a Bácska társadalmi élete ezer arcképpel című könyv képanyaga is, ahol a város legelőkelőbb férfiai (Bezerédj István főispán, Bíró Károly polgármester, Birkás Gyula, Jakobcsics Imre, Vermes Béla) díszmagyar ruhában fényképezkedtek.18 Ugyanez látható a szabadkai Városi Múzeum gyűjteményében található fényképek némelyikén is, például az 1912-ben, a szabadkai szecessziós városháza átadásának alkalmával készített képen, ahol Bíró Károly polgármester a város vezetőivel együtt díszmagyarban jelent meg a Szent Teréz katedrális előtt. Mindez az adott korban nem volt meglepő, hisz az előző bunyevác polgármesterről Mamuzsich Lázárról is készült hasonló kép az 1896-os millenniumi ünnepség alkalmával. Csáth Géza (Brenner József) gyermekkori naplójából tudjuk, hogy a szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés tiszteletére szülei Brenner József városi ügyész és második felesége, az elmagyarosodott bunyevác családból származó Budánovits Ilonka, magyar díszruhát öltöttek magukra. A női magyarruha-viselet ekkor már kevésbé lehetett szokványos, mert Csáth Géza a szabadságharc évfordulójára bemutatott II Rákóczi fogsága című színházi darab kapcsán a következőket írta a naplójába: „Anyika a magyar ruhába ment a színházba, mikor a kocsira ült azt mondták sokan 16 DAMJANOVNÉ ZIMMER Sarolta. 2003. 17. 17 DAMJANOVNÉ ZIMMER Sarolta 2003. 83. ,8 HAVAS Emil é.n. 108
