Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Raffai Judit: Hagyomány és divat. A szabadkai nők öltözködési szokásai az 1900-as években
»bizonyosan ez lesz a Rákóciné«.” 19 A Csáth-naplók néprajzi tanúságairól író Beszédes Valéria munkájából tudjuk, hogy a fent említett házaspár díszmagyarban is esküdött. A korabeli Szabadkán minden társadalmi osztály betartotta azt a szabályt, miszerint ha a vőlegény már özvegy ember volt, akkor a mennyasszony sem húzott fehér esküvői ruhát. Elgondolkodtató, hogy 1896-ban egy bunyevác származású lány miért ölt magára magyar díszruhát esküvőjekor. Mindez a bunyevác lakosság egy részének elmagyarosodását bizonyítja. Ezt a jelenséget nagyon jól szemlélteti Vajda János Palicsfurdőn eltöltött üdülései kapcsán írt Szerbek és búnyok című műve. A fürdőn lévő eminens társaságtól - akik előtte arról beszéltek, hogy hogyan aggódtak a Himnuszt szavalva a magyar hazáért, amikor kilátástalan volt a helyzet -, a szabadkai bunyevác lakosság kiléte után érdeklődik. A kérdésre a magyar érzületű szabadkai urak egyike válaszol: „Hát azok a bunyevácok - úgymond - mi vagyunk, akiket itt lát, én meg R-ics, meg M-in barátaim, meg azok mind, akik itt majálisoztak, meg akikről beszéltem, a Dragovicsok, Kaszabovicsok és a többi icsek-vicsek mindannyian.”20 A magyar ruha mellett a szabadkai magyarok a tulipán-mozgalommal is a nemzeti identitásukat kívánták hangsúlyozni. 1906-ban a jött létre Magyarországon a tulipánkertmozgalom.21 Célja a nemzeti értékek ápolása, a hazai ipar, a népművészet támogatása volt. Jelképe a magyarnak tartott tulipán lett, amely idővel nem csak ékszereken, ajándéktárgyakon, hanem a ruhaanyagokon és az öltözködési kellékeken is megjelent.22 Zimmer Saroltal912. évre visszaemlékezve említi a tulipánnal díszített tárgyak szabadkai divatját: „Idáig mindig úgy tudtam, úgy tanultuk az iskolában, úgy hallottam otthon is, hogy a magyar nép virága a muskátli. Az nyílik a falusi kertekben, a kis falusi ablakokban, de szeretik a városban is. Aztán egyszerre mindenki hűtlen lett a muskátlihoz. A mi virágunk a tulipán, ezt lehetett hallani, erről írtak az újságok is. (...) Aztán egyszerre az üzletek is tele lettek tulipános dolgokkal. Tulipános kartonok kerültek a kirakatokba, lányok-asszonyok tulipános szoknyába jártak, tulipános kötényt hordtak. Tulipános brossokat tűztek a mellükre, a férfiak tulipános jelvényt a gomblukukba. Anyuskám is adott nekem pénzt tulipános kötőre. Elküldött a zárdával szembeni kis rőfósüzletbe Berghez, és nekem magamnak kellett kiválasztanom a tulipános kartont (életemben először). Boldogan hazavittem és én varrtam meg a gépen anyuska segítségével. Félkötő volt fodorral és hosszú megkötővel.”23 A századfordulón divat volt az úri körökben a népviseletek felé fordulás is. A szabadkai magyar asszonyok esetében nem tapasztalhattunk ilyet. A díszmagyar és a tulipán-mozgalom mellett nem kívántak a helyi népművészet és népviselet formáihoz fordulni. Pedig a korabeli Szabadkán és a környező falvakban a magyar iparos és parasztasszonyok népviseletben jártak. Erről az öltözékről, mint a nemzeti hovatartozást jelölő ruháról a korabeli írások nem szólnak. Adatközlőim szerint ezeket tartották Szabadkán parasztos öltözetnek. A korabeli Szabadkán a népviselet kifejezés a nem elmagyarosodott, sok esetben nagyon gazdag, viseletben járó bunyevácok öltözködési szokásait jelentette. Például a város nagy történetírója, Iványi István is csak a bunyevácok népviseletéről tesz említést, ruházkodási szokásaikat pontosan leírja. 19 Ifj. BRENNER József 2005. 41. 20 VAJDA János 1999. 12. 21 Itt mondok köszönetét Ninkov Kovačev Olga művészettörténésznek, aki felhívta a figyelmemet a tulipánkert-mozgalomra és annak szabadkai vonatkozásaira. 22 GELLERT Katalin 2005. 23 DAMJANOVNÉ ZIMMER Sarolta 2003. 77. 109
