Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

az erőnek, észnek és ügyességnek sajátszerű, őseredetű nyilvánu- lása van abban a módban, mellyel a lovasbetyárok zsákmányukat elragadták s hogy másfelől részvétet keltő az az állapot, melybe az üldözés folytán jutottak.

Rózsa Sándor személyében sok tulajdonság összefolyt azokból, melyek őt a nép szemében magasra kiemelték a közönséges betyárok sorából. Mindaz, ami a felszínen volt, amit a nép róla tudott, bizonyos regényes színben tüntette őt fel. Mint szökött rab, kit három törvényhatóság is üldözött, a közrészvét tárgya volt; ügyessége és merészsége, melyekkel a legveszélyesebb kelepcéből is kivágta magát, meghiúsítván az üldöző hatalom minden erőfeszítését, csodálatra gerjesztették a népet, - a rablások pedig, melyeket neki tulajdonítottak, inkább egy-egy sikerült bravúr, mint közönséges bűntettek gyanánt forogtak közszájon.

így lett a fiatal betyár egy egész rablóromantika központjává. Csodás dolgokat beszéltek róla mindenfelé s dal termett nyomában, amerre bujdosott. Álljon itt egy a sok közül:

Mikor Rózsa Sándor Felül a lovára,

Arany rojtos gyolcs gatyája Lobog a Tiszára.

Nézz ki rózsám, nézz ki Ablakod rostélyán,

Most megy erre Rózsa Sándor Sötét pej paripán.

Arany a zablája,

Ezüst a kantárja,

Gyémántkőből van kirakva A nyeregkápája.

A valóság persze egészen más volt, mint a költészet s a hatóságok is, habár távolról sem tudták a valót, másként vélekedtek Rózsa Sándorról.

Mikor 1845-ben kegyelemért folyamodott, Aigner Ferdinánd szegedi főügyész „újabb borzasztó bűntettek" elkövetését hozta föl ellene. „Való ugyan - mondja a főügyészi vélemény - hogy Rózsa Sándor búvóban léte olta a városi határban újabb bűnt el nem kö72