Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

megszabadítja a lakosságot „ezen megyeszerte gonosztetteikről es- méretes lovasbetyároktól". Október 3-án megtudta kémeitől, hogy a nevezettek Veszelka Péter tanyáján vannak s ott fogják tölteni az éjjelt is. Bevárta tehát, amíg besötétedett. Ekkor tizenkét pandúrral elfogásukra indult.

Mielőtt Veszelka tanyáját megszállotta volna, néhány pandúrt előre küldött kémszemlére. Veszelka megijedt, mikor a két pandúr hozzá belépett.- Az Istenre, menjenek el, mert meghalnak, itt van Rózsa Sándor! - mondá nékik s kérte, hogy hagyják el a házat.

Egy harmadik pandúr az istálló felé ment, hol az ajtó előtt Rózsa Sándor állott. Ez megpillantván a város cselédjét, e szavakkal adta értésére, hogy nem akar vele barátkozni:- Eredj innen, mert emberhalál lesz.

A pandúr visszavonult s megadta a jelkiáltást, melynek hallatára Kotolár a többi pandúrokkal is a házhoz nyomult.

Rózsa Sándor és Török Samu ekkor már visszahúzódtak az istállóba, magukra zárván az ajtót. Kotolár belépett az udvarba s megkérdezte Veszelka Pétert, hogy ki van az istállóban, mire ez fennhangon ezt felelte: „nem tudom!" - csendesen azonban hozzátette: „Rózsa Sándor."

Kotolár most körülfogta pandúrjaival az istállót s harsány hangon megadásra szólítá fel Rózsa Sándort. Válaszul néhány lövés dördült el, mire a pandúrok is sortüzet adtak.

Erre hirtelen fölpattant az istálló ajtaja s azon egy lovas ugratott elő. A pandúrok újra lőttek, a rohanó állat összerogyott s maga alá szorítá gazdáját.

Eközben egy másik lovas is előugratott, egy lövést intézett a pandúrokra s az éj sötétjében villámgyorsan eltűnt.

Az utóbbi Rózsa Sándor, az előbbi Török Samu volt.

Török Samut és Füsti Molnár Pált statárium elé állították, de a bizonyítékok nem voltak teljesek, az ügyet a törvény rendes útjára tették át. Az első bíróság szintén fölmenté a vádlottakat, a királyi tábla azonban a tiszti ügyész föllebbezése folytán, 1848 február 19- én, egy évi rabságra ítélte őket, mely ítéletet 1856 június 21-én a cs. kir. legfőbb törvényszék is helybenhagyta.

67