Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

Ezúttal egy vasúti felvigyázót is beavattak tervükbe, s ezáltal a sínek felszedéséhez szükséges franciakulcsot beszerezvén, dec­ember 8-án este ismét megjelentek Kistelek és Pusztapéteri közt. Egy elhagyott helyen felszakították az egyik sín végét, azt befelé fordították a vágányról, ezután elhelyezkedtek a töltés közelében. Az éjjeli vonat rendes időben érkezett, s azon a ponton, hol a sín megszakadt, oldalt fordulva leszaladt az alacsony töltésről. A rablók most megrohanták a vonatot. Némelyek ijesztésül lőttek, mások a személykocsik ablakait verték be, mi rémítő csörömpölést és jajveszékelést okozott, mely zavar és rémület alatt Csonka Fe­renc gyújtót gyújtogatva, a postakocsit kereste. A rablók azonban ismét csalódtak. Az egyik személykocsi vé­letlenül egy szakasz katonát szállított, kik az első meglepetés után sortűzzel viszonozták a haramiák támadását. Ezek észrevették a veszélyt, jelt adtak a menekülésre s az éj sötétében eltűntek. Tehát ismét egy sikertelen merénylet. De ez a merénylet meg- döbbentőleg hatott az egész országra, s egyik fő oka volt a kir. biz­tos kiküldésének. Rózsa Sándor sejté a veszélyt, s azért nem is bo­csátkozott bele szívesen e vállalatba.- Én mindig ellene voltam a vasút fölszedésének, - mondá a vizsgálóbíró előtt. - Féltem, hogy nagy baj lehet belőle. Ezt már az ország sem nézheti el. De azért mégis megtörtént; minthogy azonban pénzhez még mindig nem jutottak, másfelé kellett körülnézni. December vége felé átrándult tehát O-Kanizsára egy ismerő­séhez, ki szintén megerősíté, hogy Huszághnak sok pénze van, de hozzátevé, hogy azt a biztos még jobban tudja. Elhivatták tehát a csendbiztost, ki ekkor véletlenül föl volt függesztve állásától. Ez is megerősíté, hogy Huszágh pénzéhez könnyen hozzá lehetne jutni, mire a rablóvezér azzal válaszolt, hogy ő nem ért az ilyen városi dologhoz, hanem majd hoz magával egy embert, aki az efélét érti. Nemsokára el is vitte Csonka Ferencet Ó-Kanizsára, s ekkor a biztos megmutatta nekik Huszágh házát, melyet Csonka kívülről jól megtekintett, míg vezetőjük a belső berendezést magyarázta meg. így készítették elő a következő év január 5-én végbement ó- kanizsai rablást. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom