Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Novák László Ferenc: Gazdálkodás a tanyákon a XIX–XX. században
221 ahonnan irányította, szervezte gazdaságát a határbeli üzemközpontjában. A gazda csupán tavasztól őszig tartózkodott kint, télre behúzódott a városi házába. A tanyán rendszerint fiai családjukkal, cselédjei laktak állandó jelleggel, akik gondozták a jószágot. Ez a tanya tehát részleges lakásfunkcióval rendelkezett. A nagyobb gazdák „kommenciós cselédet" tartottak, akik a tanyájában éltek, és művelték a földet, gazdálkodtak a gazdával kötött szerződés, egyezség szerint. Ez a tanya már komplex, gazdasági és lakásfunkcióval rendelkezett. A legelőfelosztással, a pusztákon történő megtelepedéssel az önálló tanyák - ún. farmtanyák - jöttek létre, amelyek már nem kapcsolódtak a városi portához, a közigazgatás kötötte a településközpontjához. A gazda családjával egész évben a tanyán lakott, és folytatta gazdálkodását. Többnyire a szegényebb társadalmi réteg élt ezeken a tanyákon, így például a volt zsellérek, akik a legelőfelosztás során szerezhettek kisebb földbirtokot maguknak, ahol tanyát építettek fel és gazdálkodtak földjükön.15 A tanyák nagy része eredetileg a kötöttebb barna homokföldeken, szántóföldön épültek fel (pl. Kecskemét mezeikertjei a Városföldön, Nagykőrösön a Fekete határrészen jöttek létre), illetve a földművelésre fogott, feltört homoki legelőkön, homokpusztákon. Jelentős arányt képviselnek a szőlőbeli tanyák is. Elsősorban a szegényebb társadalmi réteg húzódott meg a szőlőskertekben, s vált állandó lakhelyévé a kunyhó, egyéb hajlék. A XIX. század második felétől ívelt fel a tanyásodás folyamata. Az 1930-as országos népesség összeírás adatai szerint a Homokhátság helységeiben következő volt a népesedési helyzet a tanyákat illetően: 15 A kérdéssel kapcsolatban vö. ERDEI Ferenc 1974.; ERDEI Ferenc 1976.
