Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Sümegi György: Genezisek: Szalay Lajos, Anna, Mark, Bencsik István
52 Bencsik István: Genezis III. 1988, siklósi márvány, 38 cm, a művész tulajdona. (Bencsik István. Szerk.: Gaál Tekla. Jelenkor Kiadó Kft. 1997. alapján) Anna Mark a semmiből a valamivé válás, a vonal, forma és szín kialakulástörténetét mutatja be nyolc képben. (Anna Mark: Genese, szitanyomat I-VIIL, mappa, 148x160 mm, Paris, 1983.) Ráadásul különös, hogy a hét napon történt teremtés itt is megvan, hiszen hét lapon történik a kompozíció-genezis, csak elé van vetve az üres, a berajzolatlan, a kezdés előtti, az, ahol a tér, a keret, a történés helye már kijelölődik, de csak a másodikon kezdődik valójában. Anna Mark 2003. július 29-én így foglalta össze nekem a törekvését: „A feladat, amit meg kellett oldanom, az volt, hogy a fehér laptól úgy jussak el az utolsóig, hogy minden egyes lap megálljon a maga lábán. Munka közben nagyon sajnáltam, hogy nem állt még egy szín a rendelkezésemre, így egyenesebb úton tudtam volna haladni. [...] A sorozat (kortünet, hogy miért, ezen érdemes volna gondolkozni) hosszú ideje foglalkoztat. A Genezis nem sorozat, hanem egy valahova vezető út, de műfajában rokon". Bencsik István szobrászművész Genezissorozata természetszerűen plasztikák együttese. Őt is arról kérdeztem: mi volt a legfőbb inspirációja Genezis címen szobrokat létrehozni. Bencsik mester 2003. november 11-én írta nekem: egy 1986-os paksi pályázatra készítendő plasztikája formálási, kihordási idejében nyílt arra lehetősége, hogy bejuthatott az atomerőműbe. Az élmény meghatározó volt számára. Őt idézem: „az atomenergia felszabadítása a Teremtéssel analóg. Az atomenergia a minden- ség energiája. A Sixtus kápolna freskója jutott az eszembe már ott. Megnyertem a pályázatot, elkészült a munka, ma is áll, azt ábrázolja,