Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Székelyné Kőrösi Ilona: Gasztronómiai hagyományok Kecskeméten

166 nőségére legalább olyan nagy figyelmet kellett fordítania, mint amekkora műgonddal készítet­te látómesterek jelenlétében a mesterré avatás­hoz szükséges remeket. Kecskeméten a törökök elől menekült szegedi ötvösök hozták létre leg­korábban, (1557-ben) szakmai és érdekvédelmi szervezetüket, a céhet. A felvételét kérő mester céhbeli társait „beköszönő pohárral", azaz egy tál étellel (pecsenyével), egy pint borral és ele­gendő kenyérrel kínálta. A mesterremek elké­szítésével egyidejűleg mester-asztalt tartozott adni; az ötvösök artikulusai szerint ez három jó tál étekből, három pint borból és elegendő ke­nyérből állt. Gyermekeinek házasságkötésekor vagy mesterségbe állásakor szintén elvárták tőle a „beköszönő poharat", azaz a megvendé- gelést. Hasonló kötelezettségeik voltak a szűcs­mestereknek is. A kecskeméti kovácsok céhsza­bályait 1653-ban rögzítették, átírva a nagyvára­di kovács céh artikulusait. Ebben találjuk meg legrészletesebben az új mester kötelességeit és a mesterasztal pontos leírását: „Az Új Mester fő­zessen hat tál étket. Első tál étek légyen káposztás hús egy disznó orjával egészen fejestül, mely között légyen négy koncz. Második tál étek Tyúk édes lével, melyben légyen tíz Tyúk. Harmadik tál étek Riská- sával két koncczal, kiben légyen tíz Tyúk, Negyedik tál étek Fekete lév, négy jó kövér malacczal. Ötödik tál étek Sült, két jó öreg kövér fessal1 Pecsenye, és két jó öreg kövér malacz töltve, ugyan ezen sült tál étek mellett légyen két Bélés, egyik mazsola-szőlővel, má­sik Riskásával sült. Hatodik Gyümölcs tál étek; úgy­mint Perecz, Dió, Mogyoró elegendő. És mindezek mellé az eledelek mellé azon Új Mester azon a napon elegendő Bort, ollyant, valamellyet az Kovács Mes­terek szeretnek, tartozik adni [...] mind az Disznó Orja, mind az húsz tyúkok, mind az hat malaczok, és két fessal Pecsenyék ollyanok légyenek, mellyeket 1 Felsál, marhacomb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom