Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Kispálné Lucza Ilona: Emberarcú múzeumi história
131 ben összerakták a kiállítás-építés két hónapját az együttműködés és együttműködők hétköznapi elemeit beépítve. Elnézést kérünk azoktól, akiknek zagyva mondathalmaz a következő leírás, nem őket akartuk bosszantani, hanem azoknak egy kis örömet szerezni, akik tíz év távlatában is fel tudják idézni az „utó-kiállítás" megnyitását. A parányi kamara-kiállítás története (kísérőszöveg, azaz tárlatvezetés csokiparány- nyomatokból, „csokiparány-építményékből" és egyetlen piros lábasból álló kiállításhoz) Az első egység történelemben, esti szürkületben, éjszakai merengésben és hajnali derengésben mutatja parányunk parányiságát. A parány-lelet lokalizálása időben és térben megtörtént. A lelet leírását a Nemzeti Múzeum kölcsönözte arra a különleges kérésünkre, hogy itt par any ástuk ki őket. Jól elemezhető a szarmata parány-nyomat, látszanak rajta az éhség vasfogai. Amint elhelyeztük a témát történetiségében, jöhet a műtárgy élete. A terhesség első hónapjai alig látszottak. Csak olykor jelent meg piros vagy kékesszürke mikrobusz formájában. Az is előfordult, hogy hatékony kulcskeresés vonta el a születendő gyermekről a figyelmet. Ha erről egyszer István és Misi mesélni fog...! Itt megvan hát a kulcs a parányhoz. Amikor már mozgolódni is kezdett ez a parány jövevény, tapintatosan a világ és a balga mama tudomására hozta, hogy a három literes csengődi úszómedence már nagyon parány, és ha ezt a kiskőrösi METESZ-székhely közvetlen árnyékában jelezni kell, parányi szégyen. Ezen a kétségbeejtő helyzeten már csak „Júlia könnyével" lehetne változtatni. Ezt mindenki tudta, csakhogy azt az egyfejű sárkány
