Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)
„igazi” egyéni tárlatára, amelyen 60 képe mellett a nála 12 évvel fiatalabb gróf Somssich József 27 műve is ki volt állítva. Adrien Remade, a korszak egyik vezető párizsi műkritikusa a következőket írta a kiállítás katalógusának bevezetőjében: „Rájövünk - rajtakapva a festőt - hogy élvezettel állítja elénk ezeket a kivörösödött szemű és orrú, sápadt, fiatal teremtéseket, sovány, pengeéles vonásaikkal, dacos szájukkal, akik sapkájuk ellenzője alól jövőbe látó szemmel tekintenek az életre, amelyben az ember eszik és iszik, de ami számukra a külső bulvárokon ínségben töltött éjszakák szenvedésteli óráit jelenti, miközben rongyos ruhájuk szürkeségével beleolvadnak környezetük komor sötétségébe.”4Ü A franciaországi siker szinte természetesnek tekinthető, mivel a csavargó-tematikának már létező ikonográfiái tradíciói („Le Chiffonier philosophe”) és komoly előzményei (pl. Manet, Daumier, Gavarni) voltak. Magyarországon viszont ennek hiányában néha egészen durva hangnemű reagálások is születtek, így például akkor, amikor az 1900-1901. évi téli tárlaton festőnk aktuális érdeklődésének megfelelően két csavargó képét is bemutatta a Műcsarnokban: „Végezvén az emberekkel, keressük föl a tárlat szörnyetegeit. Mindjárt az első teremben két rettenetes emberi-állat undok képe mered reánk. Ezek a Mednyánszky László báró »Csavar- gó«-i. Hogy e csavargók valóban csavargók-e, afölött kár kételkedni, inkább afölött kételkedjünk egy percre, hogy valóban emberek-e ezek a szörnyek, vagy a béka és orangután keresztezései? A típusuk borzasztó, visszataszító. Ha a művész ezt akarta, akkor elérte célját, de egy művésznek, és éppen olyan nagy poétának, mint Mednyánszky László, nem lehet az a célja, hogy műveivel undort keltsen. Ami utálatos, az nem művészi, és a régi világban máglyán égették volna el Mednyánszkyt az ecsetjével és csavargóival egyetemben, ha ilyen vétket követett volna el az esztétika ellen.”41 Mindamellett cinikusan nézve a kritikus vádja a szándéka ellenére értelmezést elősegítő részigazságot is tartalmaz, hiszen Mednyánszky a következőket jegyezte fel magának 1897-1898-ban: „Ma vettem észre, hogy az embereket állatokhoz hasonlóan kell látnom, mint Nyulit, ha részvéttel akarok lenni irányukban. ” „Hogy megtaláljuk azt, ami egy fejben érdekes, azaz a lelket, előbb a különböző alaprészeket kell megkeresnünk. A külső alak alatt a megfelelő állatot. Ezután azt kell kutatni, hogy mi volna ennek a fejnek a kifejezése a lelki felindulásnak az ő részére lehető legmagasabb fokán.”41 A kiállításunkon szereplő művek közül e körben említhetőek például a Két fej (1900 k., kát. 92.) és a Két csavargó (1900-1905, kát. 43.). Magyarországon a csavargók világát ekkor még (de talán még ma is) - bizonyos értelemben természetesnek is tekinthető össztársadalmi reflex részeként - regényes messzeségben, a valódi problémák felvetése és ismerete nélkül szerették látni. Krúdy ezt az eltávolító effektust öntötte formába, amikor a Mednyánszky által „telepingáit” merényi (lásd nagyőri) kastély falait nézegette: „Ellenben feltalálhatjuk mindazokat a kétes legényeket, akik versenyt fütyörésztek a széllel az országúton, akiknek a közeledésére kórusban kezdenek ugatni a kutyák a faluban, akiket nem szabad megnézni a várandós menyecskéknek: torzonborzok, akik már olyanformán járnak itt a földön is, mintha a pokol országútjait mérnék - mert juthat-e más helyre ily fütykösös Vázlatkönyvi rajz - Gyülekezők (1914-1916, kát. 27.) Sketch-book drawing - Gathering (1914-1916, cat. 27)
