Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Krupa András: A szlovákok gyerekjátékai a Duna-Tisza közén
ság), vagy ott, ahol az egész mezővárosi szlovák közösség gyorsabb ütemben magyarosodon (pl. Kiskőrösön). Mindezek a jelenségek is befolyásolták, hogy egyenetlen a gyerekjátékok gyűjtése, különösen a Duna-Tisza közén. Leggazdagabban feltárt térségnek tekinthető a Pilis hegység szlovákjainak népi gyermekfolklórja. Köszönhetjük Kálmánfi Bélának, aki tudatosan is foglalkozott ezzel a témakörrel, de Kormos, Alexander és Papuček, Gregor népdalgyűjteménye is tartalmaz gyermekdalokat. Az ország különböző szlováklakta területeiről gyűjtött anyagot, s közzé is tette Štefan Lami, Répáshuta gyermekjátékait Tóth Emília, rákoskeresztúrakét Šinkovičová-Kalinová, Júlia, a békéscsabai játékokat pedig Szűcs Irén a békéscsabai néprajzi monográfiában dolgozta fel. E sorok írója pedig könyvet jelentetett meg országos gyűjtéséből. Ezek a fontosabbak. Nincs olyan gazdag gyűjtésünk, mint a szlovákiai vagy az erdélyi magyaroknak, az anyaetnikumnál felhalmozott sokszínű anyagról nem is szól. A szlovákiai Kliment Ondrejka nem csupán hazájában, hanem Magyarországon is számos gyermekjátékot mentett meg az itteni szlovákoktól.4 A továbbiakban csupán néhány gyerekjátékot említek, melyeket Péterin, Dunaegyházán és Kiskőrösön gyűjtöttem. A gyermekfolklórból közismert a fecskét először meglátó lányok hiedelemjóslása: Lastovička doletela - moje pehi šecke na ňu! (Megérkezett a fecske - minden szeplőm rá kerüljön!) - Péteri. A bujócska kiolvasói zömében magyarul hangzottak el, köztük a középkori diákkeverék nyelvből megmaradt változatok. Például Kiskőrösről: Egyben - berben lébordán, ökör bika, kendervál. Szarik a szarik a turus frecsko frees. Egyem-begyem két, turus maradész. Akkor precsko. A precsko lett a fogó. A sportszerű ügyességi játékok közül a legnépszerűbbek a labdajátékok. Péterin a Lokoloko játékban a harisnyából készült labdát feldobták a tetőre, valamelyikük elkapta, s akit eltalált, az kiesett a játékból, elment lokolokóval (išou lokolokou). A méta játéknak mind Péterin, mind Kiskőrösön csak a neve maradt fenn, korábban tehát játszották. A labdarúgás és a métajáték helyi kis változatai fedezhetők fel Dunaegyházán. Az egyik fajtáját doľizovať-nak nevezték. A kapus (brankár) minél messzebb igyekezett kirúgni a szintén rongylabdát. Az a játékos, amelyik elfogta, minél erősebben a kapuba dobta (zašmariu naspak). Ha a kapus megfogta, ő maradt a kapuban, ha átengedte, a dobó játékos vált kapussá. A másik változat: Ahány gyerek volt, annyi kaput jelöltek ki, s előre megállapodott rendben rúgták egymás kapujába a labdát. Volt bírójuk (richtár) is. Ha valamelyikük háromszor nem fogta meg a labdát a kapujában, kiesett. A játékot Na veľa vráta (Sok kapura) nevezték. Ugyancsak Dunaegyházán botos ügyességi játékkal is szórakoztak. Egy körbe (gariga) elhelyeztek egy rövid botot (palička), amelyre csősz (čús, kanás) vigyázott. A többiek hosszú bottal (kolok) akarták kiverni a körből a botocskát. Testi erővel is támadtak a “KÁLMÁNFI, B. 1973., 1981.; LAMI, Š. 1984.; PAPUČEK, G. 1983.; TÓTHOVÁ, E. 1984.; SINKOVIČOVÁ-KALINOVÁ, J. 1986.; KORMOŠ, A. 1990.; B. SZŰCS I. 1993.; KRUPA A. 2002.; ONDREJKA, K. 1995. 94
