Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Krupa András: A szlovákok gyerekjátékai a Duna-Tisza közén
csőszre, minden meg volt engedve. Ha vesztett az eddigi csősz, a győztes játékos vált védővé. Hasonló eljárású volt Péteriben a teke vagy golyó kiütése. Az egyik gödörben a pásztor (past’ier) vigyázott rá. A többiek hosszú bottal meg akarták szerezni a golyót, s a saját lyukukba juttatni. A nyerő játékok közül Péterin a golyózást (gulkoval’i) játszották Egy gödörben voltak elhelyezve golyók, amelyeket meg lehetett nyerni úgy, hogy a hét-nyolc vegyes nemű gyermekjátékosnak volt saját golyója, s azt igyekezett bedobni a gödörbe. Akinek sikerült, nyerte az összes golyót. Békéscsabán a játék neve cikať. Ők, mint Pilisszántón is, agyaggolyóval játszottak. A pénzezést (pizat) Péterin kétfilléresekkel játszották. A fal vagy egy fa előtt kimélyítettek egy gödröt. Meghatározott távolságból a falra vagy a fára dobták a pénzt, s ha valakié visszapattanva a gödörbe esett, vagy a közelében hullt le, ő volt a nyerő. Ugyancsak Péterin a késjáték is a nyerőjátékok közé tartozott. Meghatároztak egy bizonyos földterületet. A játékos a kinyitott bicskát a mutatóujjára, majd a két ujjára, a kisujjára, a hüvelykujjára, a kézfejére s végül ismét a mutatóujjára állította. S ha a lehulló kés beállt a földbe, az a rész az övé volt. A fenti sorrendet persze csak akkor teljesíthette, ha mindegyik esetben a kés éle a földbe szúródott. A földterület közepén volt egy gödör, s aki legközelebb ért hozzá, megnyerte a játékot. A felnőttek életét, szokásait utánzó játékok közül az alföldi szlovák gyerekek leginkább kedvelték a lakodalmat. Szabályos esküvőt rendeztek, tanúkkal, pappal, menyasszonnyal és vőlegénnyel. Az esketést már magyarul valósították meg: Keď zme sa prisahali, ľen po maďarskí. Zme to počuli, že ako sa prisaháva. (Amikor esküdtünk, csak magyarul. Ezt hallottuk, hogyan történik az esketés.) A természettől nyert játékszerek közül csak az alábbiakat említem: Kiskőrösön tökből faragtak lovakat, szamarat és más állatokat. Maguk előtt tolt forgójátékot is készítettek: a gömbölyű tököt kifúrták, egy hosszú cirokszárat átdugtak, mindkét végén megtörték, s a szárát két kézzel megfogva maguk előtt görgetve a tököt, szaladtak vele. A homokkal való játszás szintén természetes dolog volt, homokos talaj lévén Kiskőrösön: Lábfejükre vastagabb homokréteget tapostak. Kihúzva a lábukat belőle kemencét kaptak, amelyben ugyancsak összetapadt homokból gyúrt pogácsákat „sütöttek”. A kukoricacsutkából pedig gyakran készült a csutkababa, pótolva az igazit. Az óvodában, iskolában tanult mondókákat, énekes körjátékokat vagy hidas játékokat csak magyarul tudják. Mindegyik Duna-Tisza közi szlovák településen egyformán énekelték a Beültettem kiskertemet kezdetű dalt. Ezek a játékok mind-mind csupán emlékek. Már nem játsszák őket, nem készítik ezeket a játékszereket, s az anyanyelvű szövegeket alig ismerik néhányan. Ha játsszák is, csak azért mert az óvónő, a tanító az oktatási-nevelési tanterv szellemében az óvodában, az iskolában megtanítja őket. Nem tekinthetők tehát a népi élet, a gyerekkor természetes velejárójaként, nem szerves részei a gyerekek mindennapi életének. Persze ők ma is játszanak, de mást, s legfőképpen csüggnek a televízió nekik szóló ilyen vagy olyan műsorain. Ma ez a természetes jelenség. A mában ismerni a hagyományos játékokat mégis jó dolog. S ezek a gyermekjátékok, - dalok, játékszerek hátha beilleszthetők a mába és talán a jövőbe. 95
