Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Pénovác Antal: Eklézsiakövetés és egyéb büntetések Ómorovicán a XIX. század első felében
követésre, hanem az érintett fél vagy önszántából, vagy a peres fél kívánságára vállalta a megaláztatást. Ez azonban mit sem von le annak (már ti. az eklézsiakövetésnek az) erkölcsi értékéből, közösségformáló erejéből, ellenkezőleg épp arról árulkodik, hogy ekkortájt még ilyen körülmények között is milyen nagy erkölcsi elégtételnek, illetve mekkora szégyennek számított az eklézsiakövetés intézménye! Az eddigiekből továbbá az is kitetszik, hogy a református közösségekben az egyházközség ügyeivel, csakúgy mint a hívekével az egyháztanács (presbitérium1) foglalkozott. Az általam átnézett időszakban (1835-1871 között) összesen harminchárom esetben: 1835-ben 2 ülésen 2 üggyel, 1836-ban 5 ülésen 10 üggyel, 1837-ben 2 ülésen 5 üggyel, 1838-ban 4 ülésen 6 üggyel, 1839-ben 1 ülésen 1 üggyel, 1840-ben 2 ülésen 2 üggyel, 1841-ben ugyancsak 2 ülésen 2 üggyel, 1842-ben 1 ülésen 1 üggyel, 1843-ban 2 ülésen 2 üggyel és végül 1844-ben ugyancsak 2 ülésen 2 üggyel. 1844 - úgy tűnik, hogy - valamilyen oknál fogva a váltás, a változás éve volt. 1844-gyel ugyanis megszűntek a panaszok, illetve a panaszok egyháztanácsi kivizsgálásai, orvoslásai. Ennek oka ugyan a jegyzőkönyvekből nem derül ki, de tény, hogy 1844 után Morovicán az egyháztanács már csak egyházi ügyekkel és - mint a református egyházi iskolák felügyeleti szerve - kizárólag csak a rektor, illetve a református tanítók magatartására, viselt dolgaira vonatkozó panaszokkal foglalkozott. Visszakanyarodva azonban a címben megjelölt témához: indítványt panaszkivizsgálásra bárki és bármilyen ügyben tehetett. Az indítványozók panaszai, okai, amik miatt az eklézsiái gyűléshez fordultak - akárcsak manapság a bíróságokhoz fordulók panaszai - sokfélék, de szinte mindegyik valamiképpen érinti a házastársak közötti kapcsolatot, összefüggésben van a házasélettel, ütközik a közösség által kialakított, elfogadott erkölcsi normákkal. Találkozni részegeskedéssel, pletykálkodással, illetlen viselkedéssel, rágalommal, becsületsértéssel, családon belüli erőszakkal, kegyetlenkedéssel, bujálkodással, paráználkodással, paráználkodásra való csábítással, házasságrontással és igen sokszor magával a házasságtöréssel is. Az eklézsiái gyűlés az érintett felek meghallgatása után a panaszost legtöbbször türelemre intette, a vétkest békéltetési szándékkal megdorgálta, figyelmeztette és arra próbálta rávenni, hogy mihamarabb térjen jó útra, a viszálykeltő bajkeverőt pedig az okozott háborúság mértéke szerint megbüntette. Néhány eset ezek megvilágítására: 1836. február 13-án, amikor „Mutsi István panaszt tett, hogy mind ötét, mind feleségét Kováts Josef s ennek felesége és ennek Annya szüntelen sértegetik, úton útfélen gyalázzák motskos szavakkal illetik, feleségét kurvának híresztelik, és sok hamis tanukat keresve keresnek, kik feleségére kent motskolodásaikat bizonyittyák. Erre nézve: Kováts Josef elő hivattatván, és meg kérdeztetvén, - Igazé hogy Mutsi Istvánnét mind férje, mind mások előtt kurvának nevezné s betstelenítésével férjét tőlle elidegenitteni akarná? Ezt felelte: Hogy Mutsi Istvánné edgy roszsz személy és kitsapongó életű, arra ö maga ti (Kováts Josef) elég bizonyság, mivel ő mind nőtelen korában, mind özvegységébe vele több ízbe közösüle és törvénytelen életet élt, azt ő sem Isten, sem emberek előtt nem tagadgya, hanem hittel erössíti hogy úgy van. Midőn Mutsi Istvánné szemre hivattatott volna és Kováts Josef szemtől szembe néki ugyan ezt állítaná, - Mutsi Istvánné nem elégedett meg a betsületes maga mentegetés 1 Tagjait, a presbitereket az elnöklő tisztét betöltő lelkipásztoron kívül saját soraikból maguk a választásra jogosult hívek választották. A presbiterek megbízatása meghatározott időre (általában négy évre) szólt. Utána vagy újra választották őket, vagy ha nem, helyükbe újakat választottak. 45
