Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Pénovác Antal: Eklézsiakövetés és egyéb büntetések Ómorovicán a XIX. század első felében
PÉNOVÁTZANTAL EKLÉZSIAKÖVETÉS ÉS EGYÉB BÜNTETÉSEK ÓMOROVICÁN A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN (A Ref. Eklesia presbitériumának végzései alapján, 1835-1871) Az eklézsiakövetés - a Néprajzi Lexikon megfogalmazása szerint - egyházi eredetű büntetés, amelyet a református vallás elterjedési területén országszerte alkalmaztak kezdetben a házasságtörőkkel, később szinte minden bűncselekmény elkövetőivel szemben mellékbüntetésként. Abból állt, hogy a bűnöst a templomban istentisztelet alkalmával különálló fekete székre ültették, fekete terítővei leborították, majd a pap a szószékről bűnbánatra hívta fel. Ekkor hangosan meg kellett vallania bűnét és bűnbocsánatért kellett esedeznie. Aki a büntetésnek nem vetette magát alá, azt az egyházból és súlyosabb esetekben a községből is kiközösítették. II. József ugyan eltörölte az eklézsiakövetést, ám ennek ellenére a XIX. század első felében még sokfelé - ha enyhébb vagy módosított változatban is, de - alkalmazták. így - a presbitériumi ülések jegyzőkönyveinek tanúsága szerint - Morovicán utoljára 1844. március 31-én, amikor „Jeges János neje Virág Ersébet m: u: [=minek utána] ezen egyházi gyűlés előtt fogadást tett hogy ezután magát jó tettekben gyakorolandja eddigi hibás kicsapongó életéért az egyház tagjait, mint szinte férjit ’s jelen volt rokonit is megkövette. ” Egy évvel korábban, 1843. május 7-én „Szél Juliánná megesett személy [tehát nem házasságtörő - P. A.] ezen egyházi gyűlésünkben lelkiisméretétöl indíttatván - bűneit megbánva töredelmes szívvel kért Istenétől bocsánatot, - 's ezutánni jó cselekedeteknek gyakorolhatása ’s kegyes élet folytatására jóra vezérlő kegyelmet. ” Ezek az esetek azonban - ha alaposabban szemügyre vesszük őket - már se külsőségeikben, se a lényegüket tekintve nem tekinthetők igazi eklézsiakövetésnek. Külsőségeikben azért nem, mert nem a templomban, a régen szokásos módon került rájuk a sor, hanem a presbitériumi (azaz eklézsiái) gyűlésen, amelyen ugyan a rendes tagokon kívül „számos közlakosok is" megjelentek vagy megjelenhettek, de sohasem a teljes gyülekezet; lényegüket tekintve pedig azért nem, mert nem az egyháztanács döntése kényszerítette az érintettet a megsértett vagy megsértettek megkövetésére, hanem azt ő maga, a saját jó szántából tette meg. Világosan kiderül ez a fentieknél részletesebb leírást tartalmazó jegyzőkönyvekből, mint amilyenek a következők: 1835. december 18-án „ Simon János és felesége elő hivattatván, midőn a felesége Beke István és János testvérekkel elkövetett sok rendbeli nős paráznaságát megvallotta volna, a két testvérek is elő hivattatván mindenik kerekdeden meg valotta hogy Simon János feleségével régről fogva törvénytelen életet élnek. Simon János mind amellett is hogy mind felesége meg vallotta, mind a vele törvénytelen szövetkezésbe élő felek vétkes tetteket füle hallatára meg vallották, - meg nem indula, anyival inkább felesége, vagy a kitett két felek ellen semmi ellenséges indulatot nem mutatott, sőt szája vallása szerént kész feleségének meg engedni - minden elkövetett gonoszságit elfelejtem, - ha felesége penitentziát tart, és szentül fogadja hogy soha többé a kitett felekkel baráttságot nem tart sem senkivel többé törvénytelen életet nem fog élni hm [=hanem] férje eránt tartózó hűségét meg kettőztetett iparral fogja gyakorolni ’s kimutatni. -43
