Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Filus Erika: A kiskőrösi szlovák női viselet őrzése a XX-XXI. század fordulóján
FILUS ERIKA A KISKŐRÖSI SZLOVÁK NŐI VISELET ŐRZÉSE A XX-XXI. SZÁZAD FORDULÓJÁN A 20. század 50-60-as éveiben nagymértékű kivetkőzési hullám zajlott le Kiskőrösön és környékén. Ekkor sokan végleg elhagyták hagyományos ruháikat. A kivetkőzésnek több oka is ismeretes. Az egyik, hogy megváltozott az egész környezet, és ebben a viselet idegennek hatott. Egyre több nő járt el munkahelyre dolgozni, így egyik napról a másikra elhagyta az eredeti ruházatot. A városi ruházat kényelmesebb volt, alkalmasabb volt a munkavégzésre is. A kényelmi szempontok is fontosak ebben a kérdésben, hiszen a sok, csörgősre keményített alsószoknyának bizony komoly súlya van. Emellett meg kell jegyezni, hogy az asszonyok és lányok sok esetben szégyellték, parasztosnak tartották hagyományos öltözetüket. Kiskőrösön először a nem szlovák származású iparosok hordtak modem, polgári mhát, amihez képest a tótok parasztosnak érezték saját ruházatukat. így igyekeztek elhagyni. A kivetkőzésnek különböző fázisai vannak. Lehet alkalomszerű is, amikor hétköznapra levetik a bő szoknyát, de az egyházi és a fontosabb családi ünnepekre még magukra öltik. Ez figyelhető meg a népdalkörösök és a néptáncosok esetében. Ekkor beszűkül a ruhatár, az elhasználódott, hagyományos anyagokat már új, bolti textíliákkal pótolják. Mivel már csak kevesen viselik, nincs újításra való hajlam, nem találnak ki újabb és újabb hímzésmintákat, formákat, amivel megújulna a viselet. Mivel kizárólag idősek hordják, az anyag, a szín és a forma a legegyszerűbb, legdísztelenebb változatában él csak. Ez a folyamat sajnos visszafordíthatatlan. Az elhagyás lehet végleges, ami azoknál figyelhető meg, akik munkahelyre kerültek, és már soha többé nem veszik föl a viseletűket. Ekkor a teljes ruhatár átalakul, semmit nem tartanak meg a korábbi darabokból. Azok az asszonyok, akik elhagyták a viseletét, vagy elajándékozták, vagy eladták a ruháikat. Kezdeti időszakban megfigyelhető, hogy a szétfejtett bő ruhák anyagából varrták a szűkruhát, később bolti anyagokat vásároltak. Ma is sokszor lehet viseleti darabokkal találkozni a kiskőrösi piacon. Általában szoknyákat adnak el, ritkábban halenákat is. A végleges kivetkőzés utolsó fázisa, amikor a nők megválnak hosszú hajuktól és a divatos, rövid frizurát kezdik el hordani. Egyik adatközlőm így mesélt a saját kivetkőzéséről: „Lánykoromban már ki akartam vetkőzni, de édesanyám nem engedte. Azt mondta, hogy már bevásároltam, megvannak a ruhák, most már nem lehet. Aztán később, összebeszéltem két barátnőmmel és együtt vetettük le a ruhát. Édesapám nagyon haragudott. ” Ez az idézet szépen példázza, hogy milyen visszatartó ereje volt az anyagi szempontoknak és a szülők szavának. Azok az idős kiskőrösi asszonyok, akik ma is hordják viseletűket, fontosnak tartják, hogy a ruhadarabok könnyű és jól tisztítható, kényelmes anyagból készüljenek. A kéthárom alsószoknya helyett már csak egyet vesznek föl, a kényelmetlen, szűk fölsőket inkább bővebbre cserélik. A hagyományos öltözetet a ma is viseletben járó idős asszonyokon kívül a helyi népdalkor, a citerazenekar és a nemzetiségi tánccspport tartja életben. A Szlovák Nemzetiségi Népdalkor és Citerazenekar 1976-ban alakult, akkor huszonhét tagot számlált. 27
