Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)

Matuska Márton: Így ért véget a kóringyálás

MATUSKA MARTON ÍGY ÉRT VÉGET A KÓRINGYÁLÁS Egy magyar-szerb-német népszokás emlékei Csurog, Zsablya és Mozsor helységben A Tisza jobb partján, a torkolat közelében fekszik három, 1944 végén, 1945 elején magyartalanított helység. Mit tudunk a múltjukról? Nem voltak nevezetesek a történelmük során. Jelen tanulmányunkban egyetlen szempont miatt foglalkozunk velük. Olyan népszokást emlegetnek ugyanis az egykori itt élt magyarok, illetve ma már inkább azok leszármazottai, amely kevéssé ismert más tá­jakon, itt meg ismert volt a magyarok, a németek és a szerb helybeliek között is. Kórin­­gyálásnak nevezték. Ennek lényegét majd alább vázoljuk tömören. A táj történetéről azt tudjuk, hogy a közelben a legnevezetesebb középkori magyar helység Titel volt, amelyet káptalani székhely és hiteleshelyként tartottak számon, a kö­zépkori Magyarországon. Még ennél is nevezetesebb egy másik hely, Szalánkemén, szerbül Slankamen, de az már a szerémségi oldalon fekszik, pontosan a Tisza torkola­tával szemben, s leginkább talán Vörösmarty Zalán futása című hőskölteménye révén vált ismertté. Közvetlenül Titel fölött, a helységtől elnevezett Titeli löszfennsík északi lejtője tövében húzódik meg Mozsor. Első említése 1554-ből datálódik. Történelmi do­kumentumok szerint Szabadkáról 1746-ban több szerb család telepedett ide, majd hat év múlva egy részük Oroszországba, annak következtében, hogy a vidéket a bécsi udvar iparkodott a polgári államrendbe integrálni. A katonai szolgálatának köszönhető sokféle kedvezményről ugyanis a szerb lakosság egy része nem volt hajlandó lemondani, inkább elhagyta az országot. Hasonló okok miatt a másik két helységből is mentek el szer­­bek Oroszországba. A helységet hosszú ideig szinte csak vízi úton - természetesen a Ti­szán - lehetett megközelíteni, a huszadik század derekáig Mozsorba semmilyen épített szárazföldi út nem vezetett. A postát is gyalog hozták a szomszédos Tündéresről vagy Sajkásszentivánról. Zsablya régebbi település, Zseblye néven Kun László királyunk (1272-1290) két oklevelében emliti. A XVIII. században tömegesen telepített ide né­meteket II. József- emiatt egy ideig a falut Josefsdorfnak/Josephsdorfnak is nevezték — s a helység, akárcsak az egész környék lendületesen fejlődött a huszadik század derekáig. Elsősorban a mezőgazdaságban lehetett gyümölcsöztetni az emberi szorgalmat és a befektetett tőkét. Csurogot, a szintén az Árpád-háziak idejéből származó helységet Győrffy szerint 1323-ban említik okmányaink először. A falura jellemző az a körül­mény, amely egyébként mindhárom helységre is vonatkoztatható, hogy a török utáni időben, a határőrvidéki rendszer idején a szerbek birtokukba vették a község földjeit, a magyarok ide csak cselédnek, napszámosnak, béresnek jöhettek. A csurogj határ gazdag szerb tanyáit temerini magyarok bérelték és tollasodtak meg a vállalkozásban a XIX. század végén és a XX. elején. Ma mind a három helység a Délvidék legfejletlenebbjei közé sorolható. Mindhárom érintve volt az 1942 januárjában lezajlott partizánellenes razziában, a háromban - a nyilvánvaló túlzások miatt nem megbízható, a titói korszak legelejéről származó adatok szerint - akkor összesen 1517 személy esett áldozatul.1 Az 1 In: Ziočini okupatora u Vojvodini 1941-1944, kiadó megjelölése nélkül, Növi Sad, 1946. 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom