Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
Másrészt hátra van még annak dokumentálása és leírása, hogy a XX. század második felében hogyan ment ki divatból a kepe, hogyan változott közönséges egyházi adóvá, maradtak-e néminemű maradványai a XX. század végére. A kepével kapcsolatos történeti és néprajzi kutatások nehézségeinek, hiányosságainak vázolása után, nézzük, miként alakult a kepe sorsa Varságon a természetbeni egyházi járandóság általános fölszámolódásának korszakában, a viharos XX. században! 1902, a varsági egyházszervezet megalakulása előtt a varsági tanyák lakói az oroszhegyi megye tagjának számítottak. Következésképp, Oroszhegyre, oroszhegyi módon szolgáltatták a kepéi. Másrészt, amikor megalakult a varsági egyházszervezet, a varsági kepe rendszerének megteremtésekor a régi, „ősi" oroszhegyi kepefizető szokást vették alapul. Milyen is volt a régi oroszhegyi módon való képezés? Kiss András oroszhegyi plébános 1910-ben levelet írt Bockor László varsági plébánosnak, amelyben valószínűleg a címzett kérésére, ismertette, hogy Oroszhegyen „ősi idők óta" hogyan szedték a kepét. A levélben leírtakból úgy létszik, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején Oroszhegyen a gabonát termesztő családokat két osztályba sorolták. Harmadik osztályba tartoztak azok a családok, amelyek nem termesztettek gabonát, és ezért pénzzel, vagyis oszporával tartoztak. A gabonatermesztők első osztályába, az egész képesek sorába tartoztak azok, akiknek évente 40 kalangya őszi és 20 kalangya tavaszi gabonája termett. A második osztályba, a félkepések közé tartoztak azok a gazdák, akiknek évente 20 kalangya őszi és 10 kalangya tavaszi gabonájuk termett. A levélből sajnos nem derült ki, hogy mennyi gabonát adott az egész kepés és mennyit a félkepés. Ezzel ellentétben az oszporát fizetőknél az oszpora nagyságát tüntette fel a pap, és rejtve maradt az a körülmény, hogy egy bizonyos nagyságú oszpora milyen jövedelmű családot takart. Kiss András plébános tájékoztatása szerint az oszporafizetőket a következő csoportokba sorolták: 30 krajcárt, 60 krajcárt, 1 forintot, 1 forint 50 krajcárt, 2 forintot, 2 forint 50 krajcárt, 3 forintot, 4 forintot, 5 forintot fizetők. Utóbbiak hivatalt viseltek, vagy más nagyobb keresetük volt, de gabonájuk nem termett. 88 1899. május 24-én, amikor a Varságiak még harcoltak azért, hogy papjuk legyen, egy varsági gyűlésen az összegyűlt tanyai lakosok megígérték, hogy a szokásos kepén fölül házanként egy régi, vagyis 16 kupás véka zabkepét adnak a Varságon letelepedő papnak. Azt is megszavazták, hogy az Oroszhegyen szokásos 3 forint temetési díjat és a 20 krajcárnyi avatási díjat ugyancsak megadják. Vállalták, hogy „ minden marhás ember egy szán fát viszen " évente a plébániára, a marhátlan gyalogosok pedig felvágják azt a pap háztartása számára. 89 Néhány évvel később VAPI. Plébániai iratok. (1910-1913). 1910. - Egy 1902. évi jövedelem-összeírásból valószínűnek látszik, hogy az „egész béres" gazdától 2 kalangya őszi és 2 kalangya tavaszi gabonát remélhetett kepe gyanánt a varsági plébános. Más kérdés, hogy ebben az összírásabn a varságiak többségét oszporafizetőként szerepeltették, valószínűleg abból kiindulva, hogy a havasokban kevés gabonát termesztettek. (VAPI. Leltárak. 1902. évi jövedelem-összeírás.) VAPI. Plébániai iratok. (1902-1909). 1902.
