Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

III. A MINDENNAPI VALLÁSOSSÁG

Előfordult, hogy a család a hajnali harangszóra kelt föl. Ilyen esetben a családtagok a reggeli imádságot mondták a harangszó alatt. Volt rá példa, hogy a harang hajnali hangja a szorgos varságit már a határban gyalogolva vagy szekerezve találta. Ilyenkor a korán kelő imádkozott egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. A déli harangszó megszólalásakor a határban az emberek abbahagyták a munkát, megálltak, levették kalapjukat, keresztet vetettek. Elimádkoztak egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Urangyalát. Télen, amikor a család tagjai nappal is otthon voltak, sok helyen a családbeliek a déli harangszó alatt a szobában térdepelve együtt imádkoztak. Akit az esti harangszó a határban vagy az udvarban munka közben talált, megállt, levette kalapját, keresztet vetett. Elimádkozta a Miatyánkot, Üdvözlégyet, Urangyalát, utána folytatta a munkáját. A hazafelé gyalogló ugyanezt tette az úton állva. A hazafelé szekerező a szekeret nem állította meg, hanem a szekéren ülve vette le a kalapját, vetett keresztet és mondta el a fent említett imádságokat. Ha vihar ellen szólt a harang, az emberek kalapot levéve álltak és imádkoztak a határban. Amikor halottra harangoztak, a járókelők és a munkát végzők kalapot emeltek, keresztet vetettek, és ha tudták, hogy ki a halott, rá gondoltak. A templomba csak tisztán, ünneplő ruhában és józanul illett belépni. Megszólták azt a varságit, aki a templomban, mise alatt beszélgetett, nevetgélt, vihogott, forgolódott, esetleg indokolatlanul helyet változtatott. A varságiak úgy tartották, hogy a messze földről házukba vetődött idegent étellel kell kínálni. E sorok írója, amikor 1991. május 16-án szombaton Székelyudvarhelyről ismeretlen idegenként néhány órára fölment Varságra a csoportos néprajzi kutatás megszervezésére, udvarhelyi kísérőjével három házba tért be. Mind a három házban előkerült a szalonna és a kenyér, amiből a megismerkedés örömére, megfelelő mennyiségű pálinka kíséretében, enni is kellett. Ha Varság területéről érkezett vendég a házhoz, legalább kenyérrel megkínálták. Amikor a szomszéd gyerek szaladt át, vagy távolabbi tanyáról érkezett hírvivőként egy gyerek, kapott egy sarkalat kenyeret. Nem kenték meg semmivel. Az üres kenyeret a gyermek magában megette. Szegényebb családok gyerekei sokszor ezért a kenyérért mentek el valamilyen ürüggyel más családokhoz. A varsági férfi vendéget, pl. szomszédot, komát, ritkábban női vendéget is, természetesen, ha hétköznap és nem ünnepi vigasságra jött, ha pl. a gazdasági tevékenység sodorta a házhoz, ugyancsak kenyérrel kínálták meg. A felnőtt férfi vendég kenyérrel kínálása szinte szertartás számba ment. A háziasszony a megvágott kenyeret „arccal" fölfelé fordítva átadta a vendégnek, úgy, hogy a bal kezével a melléhez szoríthassa. Átadott egy kést is, amit a vendég a jobb kezébe fogott. A kenyér átadás alatt egy gyermek gyorsan odavitt egy széket, amire a vendég leült, hogy ülő helyzetbe szeljen a kenyérből egy sarkalatot vagy egy falatnyi kis szeletet. A vendég, miután a nagy kenyeret és a kést visszaadta a gazdasszonynak, megette az általa levágott kenyérdarabot. Ezzel megtisztelte a házat, a ház népe pedig őt.