Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI

alatt, éltek testvérei Varság különböző határrészein és Oroszhegyen is. Az 1940-es évek első felében Bálint Eszter anyja, a visszaemlékező Tifán Gizella anyai öreganyja, nannyója, Bálintné Péter Veronika idős özvegy asszonyként Oroszhegyen lakott. Hosszú öregséget élt. Varság Tisztás nevű határrészén lakó leánya, Bálint Eszter és veje, Tifán Ignác néhány gyermekükkel őt látogatták meg rendszeresen az oroszhegyi búcsú napján. Tifán Ignác a teljes családját nem vihette el Oroszhegyre. Legalább egy nagyobbacska gyermeknek mindig otthon kellett maradni, hogy vigyázzon a tanyára, gondoskodjon a ház körüli állatokról. Aki tehette, nem akármilyen szekérrel utazott az oroszhegyi búcsúra. Amelyik családnak csak fatengelyü, erdőbejáró, vagy vastengelyű, deckás lajtorjás oldalú szekere volt, természetesen azzal ment. A tehetősebb családoknak azonban 1940 táján már volt városba járó, családi ünnepekre, családi utazásokra való könnyű lovaskocsija, amelyet kocsiszekérnék neveztek. Tifán Ignác is abba a kocsiszekérbe fogta be jól tartott lovait, amellyel egyik fia, Dénes, hetente háromszor hordta a postát Zetelakáról Varságra. A kocsiszekeret az indulás előtti napokban elő kellett készíteni, hogy bírja a hosszú havasi utat, és meg kellett szépíteni, hogy méltóképpen végig lehessen vele hajtani Oroszhegy falusi utcáin, ahol sok bámészkodó nézte meg a havasokból érkező családot. A kocsi vastengelyét alaposan megkenték degenyeggel. Oldalát befestették fekete festékkel. A lovak hámját bekenték hámkezelő zsírral, hogy megpuhuljon, és ne marja a lovak oldalát. A kocsiszekér elejére föltettek egy bőrrel bevont hátasülést. Szürke-fehér kockás házi szőttes gyapjúpokrócot terítettek rá. Erre ült a gazda és a gazdasszony. A szekérderékba kereszt irányba szekérládát tettek, amelyet ugyancsak letakartak házilag szőtt kockás gyapjúpokróccal. A két vasfüllel ellátott vasalt deszkaládába rakták az útrakelők ünneplő ruháit, és ráültették a gyermekeket. Viselő ruhában utaztak. Nagyboldogasszony reggelén legkésőbb 5-6 órakor elindultak és délelőtt 9-10 óra körül érkeztek meg Oroszhegyre. A következő útvonalon haladtak: Tisztás-Központ-Varság mellyéke-Küküllő-Küküllő tető-Fenyő eleje-Fenyő közepe-KözeprezKözeprezcsorgó-Oroszhegy. Küküllőből Küküllőtetőre a lovak üresen húzták föl a kocsiszekeret. Az utasok gyalog követték a járművet. Küküllőtetőn ültek föl rá újra. Az oroszhegyi nagyanyóhoz megérkezve megreggeliztek. Legtöbbször fűszerezett juh-belsőségből főzött tokányt, mákos kalácsot és tejfölös lepényt ettek. A szekérládát leemelték a kocsiszekérről, bevitték a házba, és a benne hozott ünneplős ruhákba átöltöztek. Sietve mentek a templom felé, hogy odaérjenek a nagymisére. A templom előtt sok oroszhegyi ismerőssel találkoztak, beszélgettek. Mise után, a templom előtti beszélgetés során, sokan hívták őket ebédre, de ők szabadkoztak, hogy anyjukhoz, anyósukhoz, öreganyjukhoz kell menniük ebédelni. Valóban el is mentek újra az idős Péter Veronikához, aki időközben megfőzte az ebédet a magas tornácos székely ház pincekonyhájában. Az ebédet a ház felső szintjén a nagy szobában fogyasztották el. A vendéglátó asszonynak más gyermekei, unokái is részt vettek az ebéden. Ők Varság sólyomkői határrészéről érkeztek. Ebédre a következő fogásokat ették: Juhhúsos tokányt pityókával, tyúkhúslevest, levesben főtt, majd megsütött tyúkhúst és sült disznóhúst rizskásával, tőtelékes káposztát, rácsos tésztát. Az ételekhez a gyerekek kúti vizet, borvizet, a felnőttek