Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI

jobbára pálinkát ittak. Délutánra már fölöttébb jó kedve lett a vendégeknek. Danolgattak, vigadoztak. Ebéd után a fiatalok elmentek az árusok sátraihoz búcsúfiát, búcsúi emléket, az otthonmaradottaknak búcsúi ajándékot venni. A vásárláshoz kaptak némi pénzt a szüleiktől. Legtöbbször a következő árucikkek valamelyikét vették meg: pléhsípot; mézeskalácsot, vagyis szíves-tükrös pogácsát, bubapogácsát, csitkópogácsát; lányok hajába való piros, rózsaszín, fehér selyemszalagot; karperecet gyöngyből; műkővel ékesített olcsó fémgyűrűt, szemes gyűrűt; nyakba való gyöngyöt. Tifán Ignác és élete párja a délután második felében sorba látogatta néhány falusi rokonát. Legtöbbször apjukkal, anyjukkal tartottak a bazárban már eleget nézelődött gyerekek is. A meglátogatott házaknál megkínálták őket pálinkával, kaláccsal, tésztával. Este 8-9-10 óráig is elvendégeskedtek. Akkor hazatértek a nagymamához. Lefeküdtek aludni. A nagyobb legények és leányok elmentek a bálba. Másnap reggel a varsági vendégek hosszadalmasan készülődtek az útra. Berakták a szekérládába az ünneplős ruhájukat. A ládát föltették a szekérre. Összecsomagolták, kosárba rakták a meglátogatott házaknál kapott, búcsúfiának nevezett kalácsokat, pálinkákat. Mivel Oroszhegy híres volt gyümölcstermesztéséről, Varságon pedig kevés gyümölcs termett, és az is későn ért, legtöbbször kaptak korai szilvát és vackort is.

286 A délelőtt közepén indultak a havasok felé. 2-3-4 óra tájban érkezetek haza Varságra. Szent István király (augusztus 20.) A varságiak valaha, amikor Magyarországhoz tartoztak, tudták, a XX. század utolsó évtizedeiben pedig a magyar műholdas televíziók jóvoltából újra tudták, hogy augusztus huszadika az első magyar király, Szent István és vele együtt a magyar államiság ünnepe. A nap különösebb népi ünneplésének azonban nem maradt nyoma. A XX. század végén, ha Szent István napja szóba került, az idősebb varságiaknak az a jeles mondás jutott eszükbe, hogy „Szent Istvánkor belepisil az őz a vízbe", ezért utána már nem tanácsos fürdeni. Ezzel a bölcsességgel bizonyára a nyár múlására utaltak. Kisboldogasszony (szeptember 8.) Kisboldogasszony ünnepéről a varságiaknak mindig a zetelaki búcsú jutott eszükbe. Zetelaka Küküllő menti és küküllőmezei határrészei határosak voltak a varsági földekkel. Varságot egyetlen út kötötte össze a világgal, amely Zetelakán vezetett át. Bár a Varságiak Oroszhegyről származtak, sok gazdasági, rokoni, baráti kapcsolat fűzte őket a szomszédos és viszonylag könnyen elérhető Zetelakához. így természetes, hogy Kisasszony napján néhány szekér mindig tartott Zetelaka felé, hogy utasai vendégeskedjenek a búcsúban. A legendás oroszhegyi szilvapálinka a sok szilvának köszönhette létét. Az oroszhegyi gyümölcsöskertekben sok körte is termett, amit vackornak hívtak. Némely környező falvakban az oroszhegyieket vackorosoknak csúfolták.