Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

II. EGYÉN ÉS KÖZÖSSÉG A VARSÁGI HEGYI TANYÁK TÁRSADALMÁBAN

megnevezett házakat. Virágcsokrukról a házbeliek már érkezésükkor kitalálták, hogy tapasztó kalákába hívogatnak. Az 1940-es években még volt kaláka-kikiáltás. Akkortájt különösen Dani Palkó serénykedett a nyilvános hívogatásban. Felment Tálasbércére, és onnan kiabálta, hogy hol, mikor lesz tapasztó kaláka, vagy tollúfosztó kaláka. Hallgatóit serkentette a részvételre. A vidáman végzett közös munka után a kaláka tanyai résztvevői még vidámabb evéssel, ivással és mulatozással fejezték be a napot. A tanyai ifjúság társaséletében az 1970-es évekig nagy szerep jutott a fonóknak. Varság területén telente 10-15 fonó működött: Központban, Tisztáson, Forrásközén, Sólyomkőn és Bagzosban egyaránt 2-3. Egy-egy fonóba 8-10-12 lány járt. Előfordult, hogy a fonó szerre ment, vagyis a helye esténként változott. A szërës fonóba járó lányok minden este másik tanyában jöttek össze. Amikor a résztvevők tanyáit végiglátogatták, újra kezdték a sort. A fonóba járó lányok és a velük együtt szórakozó legények legtöbbször állandó helyiséget béreltek a fonónak. Mindig akadt olyan öregasszony, aki egyik szobáját a fonóba járók rendelkezésére bocsátotta. Fizetség gyanánt a legények annyi fát vittek a házához, amiből nem csak a kivállalt szobát tudták fűteni, hanem jutott tüzelő az öregasszonynak is egész télre. A fonó céljaira kivállalt helyiséget szerre takarították, a közelebb lakók pedig szerre tettek benne tüzet. A fonókat októbertől karácsonyig, illetve karácsonytól tavaszig tartották szombat és vasárnap kivételével naponta. Októberben vidáman mondogatták a lányok, amikor meglátták, hogy a réteken kinyílt az őszi kikirics: a guzsalyülő kinyílt. Ez azt jelentette, hogy lehetett kezdeni a fonóba járást. Bár a fonóhoz sok vidámság kapcsolódott, a fonóba járó lányoknak valóban fonni kellett. A kender durvább részét, a csipüt fonták. Teljesítményüket szüleik szigorúan ellenőrizték. Altalános szabálynak számított, hogy egy leánynak esténként 2 supkit, vagyis két teli kéziorsónyi fonalat kellett megfonnia. Ha fonókerékkel, vagyis rokkával dolgozott, egy karika fonal volt az elvárt teljesítmény. A fonóba járó lányok és szeretejeik farsang idején a fonó céljaira bérelt szobában vagy az arra legalkalmasabb tanyában fonóbálat rendeztek. Minden tanyás határrészen működött legalább egy asszonyfonó, ahol férjes asszonyok finomabb kendert és gyapjút fontak. Férjeik a közelükben kártyáztak. A XX. század utolsó harmadában is előfordultak Varság területén tanyai csűrben rendezett vasárnap délutáni bálák. Szerepük a kultúrház megépülése előtt, a XX. század első felében jóval nagyobb lehetett. A csürbéli vigasságoknak híre járt az egész tanyavilágban. Más tanyás határrészekről és a Központból is vonzották az ifjúságot. Jellegzetes tanyai mulatságoknak számítottak a farsang idején rendezett nyócas bálák, amelyekre 8 ismerős házaspár volt hivatalos. A vendégek komámasszony kosárban hoztak magukkal ennivalót és innivalót. A gazda biztosította házában az összejövetelre alkalmas fűtött szobát, illetve megfogadta a zenészt: klanétást, tárogatóst, vagy cimbalmost. A hajdani nyócas bálák hangulatát jól tükrözi egy röpke emlékezés: fél kupa pálinkával elmulatunk komámékkal. Valószínűleg a nyócas bálákból és a hasonló tanyai összejövetelekből nőttek ki a kultúrházi nagy kosaras bálák.