Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI
Ákos jó cimbalmos, Balázs Gyuri és Balázs Árpád jó klánétás hírében állt. Ha megjelentek egy névnapköszöntésen, kiváló hangulatú mulatság kerekedett. A XX. század végén az idősebb varságiak úgy látták, hogy az 1990-es években már csak a fiatalok jártak névnapot köszönteni, akik névnapköszöntés címén sokat ittak, mulattak, de köszöntő éneket és köszöntő verseket már nem tudtak. Aprószentek (december 28.) Az aprószentekelés szokásának napja. Fiúgyermekek és legények jártak aprószentekeim. Az aprószentekelök ismerős házakhoz tértek be, és ott vesszővel megcsapkodták a lányokat, asszonyokat. A gyermekek pénzt, kalácsot, a legények pálinkát, kalácsot, aprószentekelő pálcájukra szalagot kaptak jutalmul. A szokásnak többféle változata élt egymás mellett a XX. század középső harmadában. A változatok között nehéz időrendiséget megállapítani. Az aprószentekelők legtöbbször nyírfavesszővel jártak szerre, azaz házról házra. A legények nyírfavesszőjét szalagokkal ékesítették, innen is eredhet a vessző virágos páca elnevezése. Előfordult, hogy a legények több nyírfavesszőt vágtak, és azokból kettőt, hármat, négyet gondosan összefontak, és a fonott vesszővel ütögették a lányokat. Arra is volt példa, hogy a karácsony előtti időszakban egy fűzfabokor egyik ágát meghasították. Ez az ág aprószentekre barkát hajtott. Az ünnep reggelén az ágat levágták, és azzal jártak aprószentekeim. Mások Katalin napján (november 25.) nem csak kis ágat vágtak és tettek vízbe az orgona, varságiasan: a burusnyán fáról, hanem nagyobb ágat is, amely karácsony tájára kizöldült. Ezt a burusnyán ágat vitte magával a legény aprószentekeini. Először a szeretejéhez ment, aki színes szalagokkal feldíszítette a zöld hajtásokkal ékes pálcát, amivel tulajdonképpen csak jelképesen lehetett a leányokat megérinteni. Hasonló szerepet töltött be a Katalin-napi meggyfaág is, amely ki is virágozhatott a vízben. Ismét más aprószentekelő legények vittek magukkal kihajtatott burusnyán Katalin-ágat és nyírfavesszőt egyaránt. A kizöldült és szalagokkal felékesített burusnyán ágat inkább dísznek tartották a kezükben, a nyírfavesszővel pedig ténylegesen csapdosták a lányokat, asszonyokat, közben mondogatták: Nézd csak a hutyor mag, hogy kinyílt. A kizöldült Katalin-ágat úgy védték a hidegtől, hogy a tanyák között járva a kabátjuk alá rejtették és csak házba lépve vették elő. Amikor az aprószentekelők bementek a meglátogatott család szobájába, köszöntő verseket mondtak, pl. a Jó reggelt gazda Isten házát áldja... kezdetűt. Utána a jókat kívánó Aprószentek, Dávid, Dávid... kezdetű verses szöveg és a hutyuró magok emlegetés közben megvesszőzték a fehérnépeket. A lányok, asszonyok sikongassál kísért riogatása végül átcsapott jutalomosztásba, ajándékozásba. Bármilyen vesszővel, akármilyen módon történt is az aprószentekelés, volt két állandónak tekinthető eleme. Egyik az Aprószentek Dávid, Dávid... kezdetű kicsi versezet, amelyet a fehérnépek megcsapkodásakor különbözőképpen lehetett variálni, legfőképpen pedig többször el lehetett téveszteni, és újra lehetett kezdeni. Ezáltal a csapkodás, a verés időtartama meghosszabbodhatott. Másik fontos szokás-elemnek