Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI

Két karácsony köze (december 24 -január 1. ßanuar 6.]) A karácsonytól újévig terjedő két karácsony köze jellegzetes dologtiltó időszak volt Varságon. Bizonyos munkák tilalmát azonban a varságiak vízkeresztig is kiterjesztették. Ilyen értelemben a két karácsony köze időmeghatározást, legalábbis dologtiltás tekintetében karácsony szombatjától vízkeresztig számították. A karácsonyi időszakban Varságon nem volt szabad mosni, varrni, fonni, szőni, kenyeret sütni, fát vágni, szekérrel terhet szállítani. Ezeket a tilalmakat jellemző szólás-szerü kijelentésekkel és sokat mondó jelképes cselekedetekkel tudatosították újra és újra az idősebb varságiak. Gyakran emlegették, hogy karácsonytól újév másodnapjáig „a favágó nem csattogtathatja a fészéjét". Ennek értelmében a férfiak nem jártak erdőmunkára, és otthon az udvarban sem vágtak fát. A munkatilalom jó kifejezője egy gyakran hangoztatott régi elv: két karácsony között „a fehér marhát nem fogták bé". Fehér marha alatt az igavonó ökröt, tehenet értették, amelyet a lóval ellentétben mindig munkavégzés céljából fogtak a szekér elé. A szövési tilalmat jól érzékelteti az osztováta felrakása a híjba, amelyről fentebb már szó esett. Ugyan senkinek nem jutott eszébe, hogy karácsony és újév között mosson, de azért mégis figyelmeztették az öregebbek a fiatalabbakat: ezekben a napokban száradó ruha ne lógjon az udvaron, mert akkor a következő esztendőben sok friss állatbőrt kell szárítani az udvari rudakon. Ez nagyjából azt jelentette, hogy ha a családban a két karácsony között valaki mos, sok kár esik a háziállatokban. Karácsony szombatján a karácsonyfa díszítése után madzaggal bekötötték az ollót és felakasztották egy szegre. Napokig nem vágtak vele. Ha föltétlenül el kellett vágni valamit, akkor kést, baltát használtak. A gazda figyelmeztette családtagjait: Kössétek bé az ollót! Miért édesapám? - kérdezték a családbeliek, pedig kívülről tudták a választ: Hogy a farkas ne tudja kitátani a száját, ha a juhoknak neki megyén. János-nap (december 27.) Valamikor Varságon igen sok János volt. Ráadásul János-nap, az István-nappal együtt olyan időszakra esett, amikor dologtilalom lévén, az emberek ráértek ünnepelni. Ebből következőleg a névnapköszöntés hagyományai jórészt a János-nap hagyományain keresztül mutathatók be. Pénteken nem jártak névnapot köszönteni. Ha a János-nap péntekre esett, akkor a János nevű rokont, ismerőst előző nap, vagy a következő nap köszöntötték. Az 1950-es, 1960-as, 1970-es években teljes családok, illetve fiatal és középkorú házaspárok jártak névnapot köszönteni, leginkább a délutáni órákban, rokonokhoz, komákhoz. Vacsorát is kaptak. Érkezéskor megálltak a szobaajtó előtt, és csukott ajtó mögött elénekelték a Szent János az Isten éltessen... kezdetű köszöntő éneket. Belépve a szobába, egy személy előlépett a köszöntők közül, és elmondta az egyik kedvelt köszöntő verset. Ha vittek magukkal vízben hajtatott Katalin-ágat, átadták az ünnepeltnek. Kézfogások, jókívánságok és teli pálinkás poharak következtek. Legtöbbször mások is jöttek köszönteni. Vidám társaság alakult ki. Nem ritkán cimbalmos és klarinétos, klánétás is került. A XX. század közepén Varságon Fábián