Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

ről. Ezért egyezmény jött létre a pap és a harangozó között, hogy a temetési szertartás az esetleges gyóntatással együtt 20 percet vesz igénybe. Következésképp, a temetési menet 11 óra 20 perckor indul a templom felé. A harangozó tehát 11 óra 20 perckor harangozni kezdett, mégpedig a nagyharang és a déli harang „összehúzásával". Ebből a harangszóból a legtávolabbi tanyák lakói is tudták, hogy elindult a temetési menet. A harangozó 10-15 percenként újra és újra meghúzta a harangokat. Ha közel volt a gyászház, vagy ha a menet látótávolságba ért a templomtól, a haranghúzások 5-10 percre sűrűsödtek, illetve folyamatossá váltak. Amikor megérkezett a menet a templom illetve a temető nagy székely kapujához, abba kellett hagyni a harangozást. E sorok írója az 1990-es években 3-400 fös temetéseken vett részt az 1600 lakosú Varságon. Mindebből következett, hogy a temetési menetek hosszan elnyúltak, feketén kanyarogtak a tanyák között haladó dűlőutakon és ösvényeken. Különösen „festői" temetési menetek haladtak hóviharban, vagyis fergeíegben és a napsütéses, téli hóval borított havasi tájon. A varsági temetési menet rendje a XX. század utolsó évtizedeiben legtöbbször a következőképen alakult: Elől haladt a templomból hozott fekete lobogó. Legtöbbször Tamás István Ágoston tisztási lakos vitte, aki mindig szívesen vállalta ezt a feladatot. A fekete lobogót a férfiak csoportja követte, majd férfihalott esetén mindenképpen a koszorúvivők következtek, akik varságiasan szólva: párban mentek. Ez azt jelentette, hogy a 20 koszorú mindegyikét két-két ember fogta közre. Általános szabályként emlegették, hogy férfihalott koszorúit férfiak, asszonyhalott koszorúit aszszonyok vitték. A koszorúvivők a feladatra önként vállalkoztak. Ha asszonyhalottat temettek, előfordult, hogy az asszony koszorúvivők, a test után az asszonycsoport elején haladtak. A koszorúvivők után a pap következett, aki a halottat, vagyis a testet szállító szekér előtt haladt. A szekéren szállított test mellett, vagy a szekér hátsó végénél vitték a két kék temetési zászlót. Férfihalottnál férfiak, asszonyhalottnál nők fogták a zászlók nyelét, amelyeket hátrafelé tartva a vállukra fektettek. Következésképp, a zászlók viszonylag alacsonyan lengtek. Ha olvasótársulatos asszonyt temettek, a két kék zászló közelében két fehér zászlót is vittek. Ilyen alkalmakkor a négy zászlóvivő olvasótársulatos asszony fehér fejkendőt viselt. A halott négy keresztlánya a XX. század közepén egy-egy égő gyertyát vitt a koporsó mellett. A XX. század végére ez a szokás elvesztette korábbi súlyát, jelentőségét. A szekér után ballagtak a halott legközelebbi hozzátartozói: a gyászosok. Hagyománytartóbb esetekben mögöttük mentek a halott keresztfiai és keresztlányai. A XX. század közepén még fehér szalagot viseltek a vállukon és a mellükön, de a XX. század végére ezek a megkülönböztető jelzések már kimentek a divatból. A temetési menetet az asszonyok serege zárta. Néha előfordult, hogy két-három szekér is haladt a menet végén a betegek, fájós lábúak számára.