Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
Ritkán előfordult, hogy a koporsót nem szekéren, hanem karon, szíjakkal tartott két rúdon, gyalog vitték a tanyák között a gyászháztól a templomig. A temetési menet harangzúgás közepette érte el a templom kertjének székelykapuját, ahol elcsendesült a harangszó. A kapu előtt a koporsót levették a szekérről és a szekéren hozott két keresztirányú rúdra tették. A rudak végét a halott négy keresztfia fogta. A pap megszentelte a testet. Közben a férfiak felsorakoztak a székelykapu és a templom ajtaja közötti út templom felé eső szakaszának két oldalán. Előttük álltak a koszorúvivők, kezükben a koszorúkkal. A két koszorúsor, illetve a férfiak sorfala között az asszonyok bevonultak a templomba. Utánuk bement a pap, őt követte a négy férfi által vitt test, majd a koporsót kísérő gyászosok, keresztgyerekek következtek. A koszorúvivők koszorúikat lerakták a templom tövéhez és koszorú nélkül léptek a templomba. A bevonulást a férfiak zárták. A koporsóba zárt testet az oltár elé vitték, és két faállványra, kecskére helyezték. A szállító rudakat a koporsó alatt a padlóra fektették. A halott legközelebbi hozzátartozói általában a szószék felőli első padsorban foglaltak helyet. A temetés többi résztvevője legtöbbször olyan rendben ült le a templomi szertartás alatt, mint a vasárnapi misén. A varságiak a halott templomba vitelét és a fölötte mondott misét a XX. század végén régi jó szokásnak tartották. Ragaszkodtak hozzá. Úgy érezték, jelkép értékű, hogy a varsági ember földi pályája ott, azon a helyen záruljon, ahol évtizedekkel korábban a keresztség szentségével útjára indították. A pap gyászmisét mondott nagy és sok tanulságot hordozó prédikációval. A mise végén a szertartás résztvevői fordított sorrendben vonultak ki a templomból, mint ahogy bejöttek. Először mentek ki a férfiak, utánuk vitték ki a testet, majd végül az asszonyok hagyták el a templomot. Bármilyen közel ásták is a sírt a templomhoz, a végtisztesség résztvevői igyekeztek azt menetbe rendeződve megközelíteni. A gyászmise után, amikor a koporsót levették a kecskéről és indultak vele kifelé, a harangozó a nagyharang és a déli harang „összehúzásával" harangozni kezdett. Addig harangozott, amíg a koporsóvivők a sírhoz nem értek. Ezzel befejezte a halottra való harangozást. „Istennek legyen hála" mondotta, mert nagy munkán jutott túl. A sír mellett a pap és a káplán elvégezték azt a szertartást, ami a gyulafehérvári egyházmegye területén előírtnak és szokásosnak számított. 231 A XX. század közepén, a legtöbb temetésen a pap után egy civil férfi, pl. a megfogadott oroszhegyi kántor, a kadicsfalvi kántor vagy egy helybéli énekvezető hosszú búcsúztató éneket mondott. Például Berkeczi Lukács Ferenc (1928) forrásközi énekvezető több alaklommal búcsúztatott sírnál a Mielőtt elhagyom földi hajlékomat ... kezdetű énekkel. Az idősebb varságiak egybehangzó emlékezete szerint Balázs Imre plébánossága (1982-1990) alatt ment ki a szokásból a sírnál mondott kántori-énekvezetői halotti búcsúztató. ' RITUALE 1907.191-209. - RITUALE 1798.183-209. - SZERTARTÁSKÖNYV 1978.
