Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

jon. Kendövei, gézzel felkötötték az állát, szemhéját kézzel vagy fémpénzekkel lenyomták. A szobában ketyegő órát megállították. A tükörre fekete leplet húztak. A hozzátartozók, vagy az efféle munkában járatos szomszédok megmosták a halottat. Mosás közben szenteltvizes ruhával megdörzsölték. A férfit meg is borotválták. Kívánságának, illetve a helyi szokásnak megfelelően felöltöztették. Férfira fehér inget, „fekete rend ruhát", fekete cipőt húztak. Nőre bármilyen színű, de általában sötét árnyalatú ünneplő blúzt, kabátot, szoknyát, cipőt, fejkendőt adtak. A halott kezét elől összekulcsolták. Kézfejére rózsafüzért tekertek. Mivel a koporsó elkészítéséhez, beszerzéséhez idő kellett, először koporsó nélkül ravatalozták föl a halottat a ház legnagyobb, legreprezentatívabb szobájában, amelyet némiképpen átrendeztek. Kivitték belőle az asztalt és az ágyakat. Nyújtópadot állítottak föl a helyiség középső részén. Erre fektették a halottat, először koporsó nélkül, majd koporsóban úgy, hogy feje a bejárattal szemközti fal felé legyen. A nyújtópad alapja a kecske néven emlegetett állvány, támla nélküli szék, esetleg kád, vagy egyéb tartóelem volt. Erre az alapra fektették a deckás lajtorját, ami lehetett például egy szekéroldal. A nyújtópad fal felé eső végét, ahova a halott feje került, legtöbbször megemelték, hogy a test lejtősen, menetelesen feküdjön. Az alátámasztásokból és deszkákból felállított nyújtópad vázra egy szalmazsákot helyzetek, amelyet hímes szőtt fehér lepedővel takartak le. Erre fektették a halottat, nyakig betakarva fehér lepedővel. Általában másnap ugyanide került a koporsó a benne fekvő testtel A felravatalozott halott fejénél két oldalt egy-egy gyertyát gyújtottak, amelyeket ebből az alkalomból vásároltak. A halott lábánál is égettek egy gyertyát, amelyik házbeli régi szentelt gyertya volt. Valaha egész éjjel égették a gyertyákat, hogy „az örök világosság fényeskedjen" az elhunytnak. A XX. század utolsó évtizedeiben, arra az időre, amikor nem ült senki a halott mellett, eloltották a gyertyákat, részben takarékossági okokból, részben tűzveszély miatt. A lábnál égetett szentelt gyertya maradéka a temetés után a háznál maradt. A fejnél égetett két gyertya maradékait a temetéskor átadták az egyháznak beolvasztás céljából. A ravatal két oldalára székeket, padokat állítottak a rokonok és a virjasztók számára. Varságon a XX. század végén asztalosokkal készíttettek koporsót. A Tisztáson Józsa Ferenc, a Központban Tamás Gáspár foglakozott koporsó-készítéssel. Korábban a Forrásközén sok koporsót csinált György Gáspár. Előfordult, hogy az asztalos adta a deszkát, de arra is sok példa akadt, hogy a megrendelő gondoskodott alapanyagról. Tamás Gáspár asztalos tartott készárut is, amiből viszonylag gyorsan beszerezhető volt a szükséges koporsó. Kutatásaim során 1999-ben nézelődtem egy varsági csűrben. Magakadt a szemem néhány szál fenyődeszkán, amelyeket gondosan a gerendákra helyzetek. A csűr gazdája egy özvegyasszony elmondta, hogy rendelkezése szerint a szép szál deszkákból készítik majd el halála esetén a koporsóját. Felhívta figyelmemet egy másik rakás fenyődeszkára, amelyet azért válogattak ki és azért őriztek, hogy néhai férje számára készüljön belőle koporsó. Férje halálakor azonban mégsem használták fel a deszkákat. Mivel az elhunyt élete utolsó éveiben fontos közéleti szerepet töltött be,