Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
családja úgy találta, hogy nem méltó hozzá a fenyökoporsó. Gyermekei féltek a megszólástól. Ezért Udvarhelyen cserefakoporsót vettek apjuknak. 228 Varsági történetek szerint előfordult, hogy valaki még életében elkészítette a saját koporsóját, és hosszú évekig a szobájában, az ágya alatt tartotta. A koporsóba a halott alá gyalult forgácsot tettek. A fejtartó párnát is forgáccsal töltötték meg. A koporsóba való alsó lepedőt és a szemfedelet a koporsóval együtt vették a koporsókészítő asztalostól. A temetéskor a sírra ideiglenesen leszúrandó fakereszt is a koporsó asztalosától származott. Amikor elkészült és a gyászházhoz került a koporsó, a nyújtópad tájékát némileg átrendezték. A halottat levették az emelvényről. Helyére került a koporsó, a halottat pedig a koporsóba fektették, szemfödéllel letakarták. A test a nyitott koporsóban feküdt a temetésig. A koporsóba tétel valaha önálló szertartásnak számított. A papot is elhozták hozzá. A XX. század végére a pap által celebrált koporsóba tétel kiment a divatból. Talán erre emlékeztetett, hogy a családtagok és a szomszédok, amikor elhelyezték a halottat a koporsóban, elmondtak egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és a következő fohászt: Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjen neki, nyugodjék békességben, az Úrjézus nevében, Amen. Néha a koporsóba betették az elhunyt botját, kankós pacáját. Előfordult, hogy egy liter pálinkát, gyufát és 10 csomag cigarettát kért a halálra készülő maga mellé. Az efféle kívánságot teljesítették. Sok férfival eltemették a pipáját is. A halál beálltától a halotti tor végéig a gyászház népének, a gyászcsaládnak sok segítségre volt szüksége. Ez a segítség elsősorban a szomszédnak számító tanyák lakóitól érkezett. A temetési jelvények házhoz hozatalától, a kalácssütésen át a sírásásig minden teendő a szomszédság tagjaira várt. A haláleset után valamelyik közeli családtag bement a plébániára. Bejelentette a halál tényét. A pap kijelölte az ingyen adott sírhelyet az egyház tulajdonának számító temetőben, kitűzték a temetés időpontját. A néptanácsnál és az orvosnál ugyancsak családtagnak illett jelenteni a halálesetet. Mindkét helyen el kellett végeztetni a szükséges adminisztrációt. A XX. század 80-as éveiben kezdett divatba jönni, hogy városi mintára a tehetősebb családok udvarhelyi nyomdában gyászjelentést készítettek. Az ezredfordulóra a gyászjelentés-készíttetés szokása csaknem általánossá vált. A varsági néptanácsnál az 1990-es évek végén számítógépen és fénymásolón bárki gyorsan készíttethetett gyászjelentést 100 példányban. 2000 táján a legeldugottabb varsági tanyán is a temetésre érkező vendégnek gyászjelentést nyomtak a kezébe, mielőtt belépett volna a kiskapun. Fontos teendő volt a XX. század végén haláleset után a halottas jelvények és kellékek szállítása a templomból, illetve a sólyomkői haranglábtól a gyászházba. A halottas jelvények közül első helyen említendő a gyászház bejárati ajtajára tett fekete függöny szerű drapéria, amely a kiskapura kiszegezett gyászjelentéssel együtt azonnal elárulta, ha a házban halott volt. A küldött szekérrel kivitték a gyászházhoz azokat a lobogókat is, amelyeket a temetési menetben használtak. Kivitték továbbá azt a négy nagy gyertyatartót, amelyet a temetési szertartás alatt tettek a halott mellé háza Vö.: a szomszédos Farkaslakáról származó szépirodalmi adattal. TAMÁSI Áron 1939. 160-161.
