Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

keresztelt is. 1902-től állandó papja volt Varságnak, aki az 1904-ben fölépült templomban végezte a keresztelést. A keresztelés szertartása sokat változott a XX. században. Változtak egyrészt a résztvevő személyek. Hajdan a keresztanya volt a szertartás kulcsembere. Az anya általában nem vett részt a keresztelőn, otthon, gyengélkedve várta megkeresztelt gyermeke hazaérkezését. A XX. század legvégén az új egyházi divatok az anyának, sőt az apának is fontos szerepet adtak a keresztelőn. A két véglet között voltak átmeneti formák, amelyek némi nyomot is hagyhattak a népi emlékezetben. Másrészt változtak a szertartás cselekedetei, rítusai. Például, a XX. század első felében valószínűleg Varságon is tett a pap sót a keresztelendő gyermek szájába.

202 Egy 1943ban Kolozsváron kiadott és Varságon is kedvelt népszerű imakönyv még a keresztelési szertartás fontos részeként írta le a só használatát.

203 A XX. század végére a varsági népi emlékezetben szinte teljesen elhalványult a só templomi keresztelésben betöltött hajdani szerepe. Csak az asszonyok házi szükségkeresztelésének gyakorlatában villant fel az emléke. (Lásd alább!) Ugyancsak eltűnt az egyházi gyakorlatból a sárral, azaz a nyálazott hamuval történő megkenés. Talán ezzel is magyarázható a csecsemőt védő bajelhárító népi exorcimusok felsorolásakor fentebb már ismertetett korommal való keresztrajzolás szívós továbbélése. A XX. század utolsó évtizedében a templomi keresztelési szertartás legfontosabb anyaga a keresztvíz volt. Háromszor kereszt alakban megöntözte vele a pap a keresztelendő gyermek fejét. A keresztség szentségének kiszolgáltatója a vízen kívül használt még szentelt olajat és krizmát a keresztelési szertartás elvégzése során.

204 Az ezredforduló táján sem csökkent a keresztelési szertartásban a gyertya jelentősége. Ugyanúgy, mint évtizedekkel előbb, az 1990-es években is keresztelő előtt a keresztanya két szál fehér gyertyát vásárolt boltban vagy a plébánián. Fehér szalaggal átkötve és fehér szekfűvel ékesítve vitte őket a keresztelőre. A húsvéti gyertyáról, illetve az oltárgyertyáról gyújtották meg mindkettőt, vagy csak az egyiket, aszerint, hogy milyen divat járta, illetve milyen szokást terjesztett el az éppen Varságon szolgáló pap. Sokszor változott annak a rendje is, hogy kiknek és milyen sorrendben kellett fogni az égő gyertyát. Fontos követelménynek számított, hogy a keresztelési szertartás felnőtt aktív résztvevői mindannyian érintsék a gyertyát. Ugyancsak változatlan maradt az a régi gyakorlat, hogy a két gyertya sorsa különböző úton járt. Egyiket hazavitte a kereszteltető család. Emlékként őrizték, illetve eltették, hogy első áldozáskor elővehessek. Előfordult, hogy ha megbetegedett a gyermek, meggyújtották és égették mellette. Voltak olyan családok, ahol nem sokat törődtek a keresztelési gyertya őrzésével. Áramszünet idején világítottak vele. A másik gyertya régi szokás szerint a plébánosé, pontosabban a helyi egyházé lett. Felhasználták a templomban, vagy ha erre nem volt alkalmas, felolvasztották és újraöntették templomi célra. Gyakran előfordult, hogy a következő keresztelések alkalmával eladták a plébánián a gyertyavásárló keresztanyáknak. Vö.: MÉSZÁROS Ágnes 1998. 421., 450. FÖLDES Zoltán 1943. 319-354. A keresztelés szertartásáról, a szertartás történeti változásairól: MlHÁLYFY Ákos 1926. 64-73., BÁRTH Dániel 2005. 143-210.