Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Utószó

UTÓSZÓ

1978 és 1982 között, öt esztendőn át 27 néprajzkutató és történész terjedelmes monográfiát írt Kecelről, a Duna-Tisza köze egyik legvirágzóbb szőlő- és gyümölcstermesztő nagyközségéről. Az általam szervezett és vezetett munkaközösség tagjai úgy vélték, hogy keceli „homoki mélyfúrásuk" nemcsak Kecel történetét és néprajzát tárja fel, hanem a Duna-Tisza közének egészéről is hírt ad a távoli vagy kései olvasónak. Kecel jellegzetes Duna- Tisza közi helységnek tekinthető. Középkori névvel, középkori előzmények után 1734-ben települt újjá. Nagykiterjedésű, 26 000 holdas határa jórészt homokos, és a XIX. század közepe óta tanyákkal meghintett. Az 1960-as, 1970-es, 1980-as években Kecel parasztgazdái nem tsz-ekben dolgoztak, hanem szakszövetkezeti keretek között, családi munkaszervezetben gazdálkodtak. A XX. század második felére a keceliek legfontosabb jövedelemforrása a szőlő- és gyümölcstermesztés lett. Ezek mind olyan sajátosságok, amelyek nagyon jellemzőek a két folyó közötti homokhátsági tájon.

1982-ben elkészültek a keceli monográfia kéziratai. Elvégeztem a szerkesztést. A következő két évben a szegedi nyomdáé lett a főszerep a keceli monumentális könyv készítésében. A szerkesztés során megállapíthattam, hogy a hatalmas kéziratból 1000 gépelt oldalt magam írtam a legkülönbözőbb témákról. A tanyákat bemutató fejezetem és a településtörténetet tárgyaló tanulmányom második részének kivételével valamennyi írásom a keceli nép kései feudalizmus kori életéről szól. Mintegy 900 oldalt szenteltem a hatalmas témakör résztanulmányainak. Lektorom és az MTA Néprajzi Kutató Csoportja Történeti-Néprajzi Osztályának munkatársai tanácsolták először, hogy keceli kutatásaim anyagának felhasználásával készítsek kandidátusi disszertációt. Látszólag az volt a dolgom, hogy a kb. 900 oldalnyi tanulmányszöveget több mint egyharmadára csökkentsem. A gyakorlatban azonban ennél bonyolultabb feladat várt rám. A csökkentés legtöbbször újrafogalmazást, sőt újragondolást is jelentett. Fontos feladatomnak tekintettem, hogy az átdolgozás során Kecel modellé formálódjon, a Duna- Tisza közi homokos határú nagyközségek néprajzi és történeti modelljévé váljon.

A 263 gépelt oldalas kandidátusi disszertációt a keceli kötet megjelenésére várva, a hosszúra nyúlt nyomdai munkálatok idején, 1984 koratavaszán, két hónap alatt készítettem el. Ekkortájt már várható volt, hogy a keceli monográfia 1984 koraőszén megjelenik. Ezért a disszertációban igyekeztem csökkenteni az adatfeltáró részletek, a XVIII-XIX. századi levéltári hivatkozások számát. Arra számítottam, hogy ezeket megtalálhatja az olvasó a Kecel történetéről és néprajzáról szóló kötetben. Előfordult, hogy a terje175