Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Újranépesedés. A Kecelre költözők származási helyei
része, ahova sokan érkeztek északibb vármegyékből, majd rövid itt-tartóz- kodás után tovább indultak délebbre. Az Alföld újranépesítésében fontos szerep jutott a törököt átélt alföldi mezővárosoknak, amelyeknek XVIII. századi népfeleslegéből sok új magyar falu és szórványtelepülés lakossága került ki. A Kárpát-medencében lezajló XVIII. századi népmozgások idején a népesség származási helyéből még nem következett automatikusan egy-egy új falu későbbi nemzetiségi hovatartozása. Bizonyos esetekben egyszerű a képlet: pl. a szervezetten telepített németek általában német falvakat hoztak létre. Ugyanez vonatkozik a nagy tömegekben megült délszláv vagy szlovák helységekre is. Az egyenként vagy kisebb csoportokban szállingózó szlovákok, délszlávok, németek és magyarok későbbi nemzetiségi hovatartozását nagyrészt az döntötte el, hogy milyen környezetbe kerültek. Ennél is fontosabb, hogy bizonyos új közösségek nemzetiségi képének alakulásában a többségi-kisebbségi számarányok mellett valószínűleg döntő jelentőségük volt a hangadó személyiségeknek. E kérdések történetileg nehezen foghatók meg, nem is foglalkozott velük kellőképpen a történettudomány. A kutatási tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy miként a népköltészet,7 a népviseletek vagy pl. a népszokások alakulásában, sok magyarországi falu XVIII. századi nyelvi fejlődésben is nagy szerepe volt a közösség életét befolyásoló egyéniségeknek. Csak így érthető meg pl. a sok magyar nevű, de önmagát rácnak tartó ember a délszláv falvakban, valamint a délszláv nevű, de önmagát törzsökös magyarnak tartó ember a magyar falvakban. Csak így magyarázhatjuk, hogy egy-egy mindkét lehetőség felé nyitott XVIII. század eleji falu miként lett egyértelműen magyar vagy más nemzetiségű. Számos példát hozhatnánk erre Kecel környékéről is. Például Soltvadkertet németek alapították, de később elvesztették domináns szerepüket. A XX. századra sok német névvel magyar helyként állt előttünk a falu. Császártöltést a köztudat sváb faluként tartja számon. Az önmagukat svábnak tartó családok között azonban sok a magyar nevű. így volt ez a XVIII-XIX. században is. Még jobb példa Sükösd és Dusnok emlegetése. Mindkét faluban éltek magyarok is, délszlávok is a XVIII. század elején. A közösség hangadó egyéniségei, a hagyományteremtő személyiségek Sükösdön magyar irányba, Dus- nokon délszláv irányba lendítették a nyelvfejlődést. így ma sok magyar családnévvel Dusnok (és a hasonló Bátya) délszláv falunak számít, Sükösd pedig sok szláv családnévvel és szláv helynévvel magyarnak. A XVIII. század első felében az ilyenfajta nyitottságot, a nemzetiségi fejlődés alternatív lehetőségét nagymértékben elősegítette, hogy sok település valószínűleg eleve kétnyelvű volt. Különösen jellemezhette ez a felföldi vármegyék népét. Az itteni szlovákok rendszeresen lejártak az Alföldre 7 A paraszti egyéniségek hagyományformáló szerepére: ORTUTAY Gyula 1940. 7-9. 13
