Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Újranépesedés. A Kecelre költözők származási helyei

mezőgazdasági idénymunkára, olajat, cserepet árulni, fazekat drótozni stb. Számukra, illetve azok számára, akik a „legszlovákabb" vármegyéken: Árván, Túrócon kívül estek, vagyis a magyarság nagyobb tömegeivel rendszeresen együtt éltek, nem volt idegen a magyar nyelv legalább felületes ismerete. Következésképp, bármilyen szlovák névvel és szlovák nyelvtudással érkezett is valaki az Alföldre, ha ott magyar többségű környezetbe vagy magyar egyéniségek által befolyásolt parasztközösségbe került, rendszeresen a korábban is ismert magyar nyelvet használta, szlovák nyelvismerete pedig jóformán passzív nyelvtudássá csökevényesedett, mígnem utódaival már kihalt. Ugyanez természetesen előfordult más nemzetiséghez tartozóval és fordított előjellel is.

Mielőtt Kecel népesedéstörténetének konkrét kérdéseihez visszakanyarodnánk érdemes még egy megjegyzéssel kiegészítenünk magyar népiségtörténeti-településtörténeti kitérőnket.

A XVIII. században többféle típusú belső migráció, népmozgás előfordult. Számos példa van arra, hogy egy-egy helység népfölöslege vagy sorsával elégedetlen maradék népessége együtt indult el, esetleg egy másik földesúr hívására, hogy távoli vidéken keressen magának új lakóhelyet. Természetesen az ilyen kirajzások esetében is kiegészült az új helység népessége máshonnan jöttékkel. A belső migráció egy másik formája az volt, amikor a tervezett új falu népességének többsége hirdetésre gyűlt össze a legkülönbözőbb tájakról és területekről. (Természetesen ilyenkor is kiegészülhetett a népesség olyanokkal, akik a hirdetéstől függetlenül jutottak el az illető faluba csavargásaik, lakhelykereső bolyongásaik során.) A hirdetéssel megnépesítendő helységek földesurai megbízták egy-két vállalkozó jobbágyukat, hogy toborozzanak számukra lakosokat. Ilyenkor rendszerint kedvező feltételeket tartalmazó telepítő kontraktust állítottak ki. A megbízott toborzók e kontraktusokat meghordozták és kihirdették a népfölösleggel rendelkező tájakon. Igyekeztek minél kiválóbb, jobbágyi szolgálatra alkalmas telepeseket szerezni. Ilyen toborzással telepítette pl. a Kamara a bácskai Doroszlót és Gombost.8 Valószínűleg így történt Kecel újranépesítése is 1734-ben és a következő években.

Fentebb utaltunk arra, hogy a történeti irodalomban sztereotip módon rendszeresen visszatér a keceliek Miskéről való áttelepítésének emlegetése. Ezzel szemben szükségesnek tartjuk hangsúlyozni a sokféle eredetet, tehát az előbb említett utak közül a másodikat. Azt, amikor kedvező telepítő kontraktus hatására a szélrózsa minden irányából érkeznek a települők. A miskei eredet sematikus elmélete az első kontraktus téves értelmezéséből eredt. Azt hiszem, az elmúlt két évszázadban eredetiben nem tanulmányozta kutató az első keceli kontraktust. Galgóczi Károly monográfiájából kitűnik, hogy a

8 BÁRTH János 1981.

14