Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

AZ ÚZ-VÖLGYI HAVASOK HASZNÁLATA A XX. SZÁZAD ELŐTT

Havasban járó ünneprontók és havasi káromkodók A havasok emlegetésének sok esete a csíkszentgyörgyi megyeszéki határozatokban a misemulasztás és a káromkodás vétségével kapcsolatos. Ha valaki saját hibájából nem vett részt a misén és ezért a megyeszéke büntetésben részesítette, igyekeztek följegyezni hanyagságának, mulasztásának okát. 1756-ban például bánkfalvi Hideg István „... Pünkösd másod napján hajnalban az esztenára ment, harmad napján jött haza, 2 nap misét, prédikációt vesztett"*

5 Vétségéért 2 forint büntetést fizetett. Hasonló vétséget követett el bánkfalvi Péter Kelemen, aki 1745 nyarán „... zab aratáskor vasárnap jó reggel harmad magával szekéren az esztenára ment, ... azon vasárnap este haza is jött terhesen"*

6 vagyis rakománnyal, ami növelte bűnének súlyát, mivel ékesen bizonyította, hogy nemcsak mászkált a havasokban mise helyett, hanem munkát is végzett a szent ünnepen. Nem vétett kisebbet bánkfalvi Péter István sem, aki 1767-ben „...a Szent Misét Szent Bertalan napján el mulatta, esztenára ló szekéren járván"*

1 Többen estek abba a hibába, hogy 1761-ben »... Szent Jakab havában Mária Magdolna asszony napján az erdőbe voltak, szent misét és prédikációt vesztegettek"** 1757. december 9-én a szentgyörgyi megyeszéke felelősségre vonta nemes Bors Gábor uramat, amiért „... ünnep napon Szent Mise vesztéssel a' béressét, s. v. ökrös szekérrel Bagjodra expediálta" *

9 1750. október 2-án a „megye" vezetői azzal vádolták bánkfalvi Ballá Mátyást, hogy „nyáron és őszön ... nagyobbára ... Szalajdnevű havasunkban hevervén", ünnepeken és vasárnapokon szentmiséket és prédikációkat vesztett el.

90 A „Bánkfalvi hűtős Megye Bíró Szabó Mihály" 1750-ben azzal vádolta egyik falusfelét, hogy az a „... közelebb el mult nyáron egy vasárnap és utána következendő ünnepen kaszáláskor az kaszálóban maradván, két szent Misét el vesztegetett". 1 1761-ben, amikor elmarasztalták azokat, akik Mária Magdolna ünnepén a havasokban jártak, valószínűleg vita támadt az ítélet körül. A szűkszavú határozatból sejthető, hogy egyesek valamiféle „régi úsura" hivatkozva hangoztatták, „... hogy ünnepeken, vasárnapokon marhái őrzésére minden gazda ... egy cselédit a havason hagyhassa" 92 85 CSISZEGYOPI. M. h. II. 8. p. 86 CSISZEGYOPI. M. h. I. 83. p. 87 CSISZEGYOPI. M. h. II. 67. p. 88 CSISZEGYOPI. M. h. II. 39., 40. p. 89 CSISZEGYOPI. M. h. II. 17. p. 90 CSISZEGYOPI. M. h. I. 118. p. 91 CSISZEGYOPI. M. h. I. 113. p. 92 A határozat azért is figyelemre méltó, mert a XVIII. század második és a XIX. század első felében Csíkszentgyörgyön, legalábbis az év egy részében, a marhák nem családi falkákban, hanem havasi csordákban legeltek. A havasok családi legeltetése gyanítható viszont a negyedfélmegye havasának XVII. századi rendelkezéseiből. Vő.: U. KERÉKGYÁRTÓ Adrienne 1992. 32-33., 40.