Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

A MEGÉLHETÉS (Gazdálkodás, munka, életmód)

helyeznek el. Néha kerítést is állítanak a két kaszáló közé, hogy május 10. előtt, amikor szabadon járnak a marhák a kaszálókon, a „csordás marha ne menjen a kövéresre". Ennek az értékrendnek azonban az ellenkezőjére, vagy legalábbis más változatára is van példa. A „falusiak" különbséget tesznek a saját határukban termelt mezei széna és a havasokban termelt erdei széna között. Az előbbit jobb minőségűnek tartják. Egy bánkfalvai gazda érdeklődésemre azt fejtegette, hogy kaszálójának az Úz vizéhez közelebb eső, vizeteges talajú, alsó részén sátés széna terem. Ellenben a kaszáló hegyoldalra felfutó felső részén, a marton, olyan kiváló széna gyűjthető, amelynek minősége vetekszik a bánkfalvi belső határ mezei szénájával. A szarvasmarhatartás módja Az Úz-vÖlgyi tájon legalább 6 hónapig tart a tél. November elejétől április közepéig hó borítja a tájat. Az állatok nem tudnak legelni. Ezalatt az idő alatt jórészt szénával etetik őket a csürbéli istállókban. Amikor elolvad a hó, elkezdenek járni a határban. Május 10-ig pásztor nélkül legelhetnek a magánbirtoklású kaszálókon is. Május 10. táján a marhákat legelőre kell hajtani, ahol legtöbbször Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) legelnek. Egyesek úgy vélekednek, hogy Nagyboldogasszony napjától, augusztus 15-től újra szabadnak számít a határ, de ez a dátum inkább egy régi székely falusi hagyomány továbbélése. A havasi valóságban „október elején csapódnak bé a marhák a kaszálókra". Május 10-től október elejéig tehát a szarvasmarhák a nappalokat region, azaz legelőn töltik. Éjszakára hazajárnak gazdájuk tanyájára, ahol a csüristállóban, vagy a tanya körüli kaszálón felállított kosárban éjszakáznak. A legeltetés módszerei, szervezeti formái közül a családi legeltetés, a nyaralóban tartás és a tanyai csorda működtetése egyaránt jellemző az úzvölgyi marhatartásra. A legnagyobb múltra a családi legeltetés nyúlik vissza. Az „első foglalóknak", az első „tanyaverőknek" volt elég gyermekük. így nem okozott gondot, hogy pásztort találjanak családi marhafalkájuk mellé. Regio is akadt mindig, mivel a falusi közbirtokosságtól, később a falusi tsz-ektől, a nép tanácstól, valamint az erdőgazdaságtól lehetett bérelni legelőterületet. Olyan családok is akadtak, akik saját legelővel rendelkeztek. A XXI. század elején az úz-völgyi felnőtt nemzedék nagy gyermekkori élményként beszél a családi falkák legeltetéséről. A történetekből kivehető, hogy az egymás közelében legeltető családok pásztorsággal megbízott gyermekei nagyjából együtt töltötték a legeltetési idő nagy részét. Egy gyermek mindig szerre felügyelt 4-5 békésen legelésző falkára. Közben társai vidáman játszottak.