Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Történeti források néprajzi megközelítésben - Mód László: A mindszenti juhtartó gazdák gyapjúértékesítési szerződései
annyit jelent, hogy a kezdő- illetve a záróformula között, egy kivételtől eltekintve pontokba szedve szerepelnek az eladók és a vevők kötelezettségvállalásai. Az első szerkezeti egység a szerződő felek pontos, megnevezésén, meghatározásán túl minden esetben az egyezség tárgyát is feltünteti, amely a Mindszenten tartott magyar juhokról lenyírt gyapjúmennyiségre vonatkozott. A nyersterméket a kontraktusok szerint szegedi, szegvári és makói kereskedők vásárolták fel a legtöbb esetben. Leopold Manhaimról és Salamon Kohnról az 1800. május 18-án kötött szerződés egyértelműen kijelenti, hogy mindketten zsidó származásúak voltak. A vásárlók között tarthatjuk számon a dunántúli gubacsapókat is, akik 1802-ben vették meg a településen tartott juhokról lenyírt gyapjút. Az 1802. február 20-án megkötött egyezség szerint Mindszenten három palotai csapómester, név szerint Legedits Mátyás, Bognár Zsigmond és Ágoston Pál fordult meg, akik kézjegyükkel is ellátták a kontraktust.10 * A szerződések többsége szigorúan meghatározta a felvásárlásra kerülő nyerstermék minőségét, ami azt jelentette, hogy a nyírást megelőzően az állatokat gondosan meg kellett úsztatni, különben a kereskedők csak fél áron vették meg az árut." Egyetlen esetben a vevők azt is kikötötték, hogy a gyapjúnak száraznak és ganémentesnek kell lennie. Nem minden alkalommal írták azonban elő az állatok úsztatását, a palotai csapók 1802-ben a tisztítatlan, valamint a szürke és a fekete gyapjút is ugyanolyan áron vásárolták meg, mint a tisztítottat. A kontraktusok szerint az 1800-as évek legelején a nyersterméket darabszámra adták el a kereskedőknek és a csapómestereknek.12 Éppen ezért szigorúan meghatározták azt, hogy csak egész gyapjút szabad egybekötni, felet, illetve eldaraboltat viszont tilos. Ha a vásárló rájött a csalásra, akkor a gazdák kötelesek voltak kipótolni az árut. 1815-ben, 1817- ben és 1822-ben az előzőtől eltérő gyakorlat érvényesült, ami annyit jelentett, hogy az állatokról lenyírt gyapjút nem darabonként számolták, hanem mázsálták, vagyis lemérték a súlyát. A kontraktusok többsége a kialkudott felvásárlási ár pontos rögzítése mellett azt is meghatározta, hogy mennyi ráadást kellett a tenyésztőknek a kereskedők, illetve a csapómesterek számára adni. Darabszámra történő értékesítés esetén száz után 2 darabbal, vagyis egy pár egész gyapjúval, az áru súlyának lemé- rése során pedig minden mázsát követően 2 font többlettel szolgáltak. A lenyírt attól, hogy kik között jött létre. A kontraktus szó adott nevet a magyar jobbágyok egyik sajátos csoportjának, az ún. kontraktualistáknak, akiknek úrbéri jogviszonyát szerződés szabályozta. BARTH János 1997. 5-6. 10 A Nagykunságban a 18. század folyamán még döntően a gubacsapók vásárolták meg feldolgozásra a gyapjút, később jelentek meg a görög, majd a zsidó kereskedők. A vásárlók Tata, Veszprém és Várpalota csapómesterei, valamint pesti, gyöngyösi, szolnoki, szarvasi, miskolci, ungvári és helybeli kereskedők közül kerültek ki. A gyomai és a mezőberényi gyapjút veszprémi, ratkói, iubinai, újhelyi, abonyi, pesti, gyöngyösi, kecskeméti és szentannai csapómesterek, illetve kereskedők vásárolták fel. BELLON Tibor 1996. 296-297.; ERDEI Aranka 1975.471-473. " A gyapjú tisztításának ezen technikája a 18. század végétől bukkan fel a forrásokban. Az ország nagyobb részén a 19. század első felében terjedt el az úsztatás, amelyet folyó- illetve állóvízben végeztek. Kedvező helyzetben voltak azok a települések, amelyek határában alkalmas víz kínálkozott a gyapjú tisztítására. Előfordult, hogy megfelelő pénzért idegen jószágok számára is lehetővé tették a juhok úsztatását. BELLON Tibor 1996. 293-295.; ERDEI Aranka 1975. 469.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1993. 288-290. 12 A 18. század második felében a darabonkénti értékesítés még általánosan elterjedt gyakorlatnak számított. A kortárs gazdasági szakírók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a gyapjúeladás ezen technikája a tenyésztők számára előnytelen volt. ERDEI Aranka 1975. 469. 47
