Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Történeti források néprajzi megközelítésben - Mód László: A mindszenti juhtartó gazdák gyapjúértékesítési szerződései

gyapjú összegyűjtése, mázsálása, átvétele, valamint a nyerstermékért járó pénzösszeg kifizetése a „Helység Házánál” zajlott. 1822-ben az eseményre május 21-én, azaz a kontraktus megkötésének napján került sor, amikor Szegál Ferenc szegedi kereskedő a mindszenti magyar juhok gyapját megvásárolta. Az 1817. évi egyezség hatodik pontja az áru átvételének időpontját nem határozta meg napra pontosan, csak annyit kötött ki, hogy Vodianer Józsefnek a június elején tartott pesti vásárt megelőzően kellett a terméket megvennie.Ij A kontraktusokat az elöljáróság és a kereskedők, valamint a csapómesterek általában a Mindszenten tartott magyar juhokról lenyírt összes gyapjúra kötötték, jóllehet ezt a gyakorlatot nem minden esetben sikerült maradéktalanul érvényre juttatni, mivel szinte mindig akadtak olyan gazdák, akik nem a tanács közvetítésével értékesítették a terméket. Éppen ezért az elöljárók igyekeztek megtiltani, hogy a lakosok a szerződésben megnevezett személyeken kívül másoknak, „vidéki, kurta kereskedőknek” is eladják az árut. Az 1817. május 16-án kötött egyezség azzal próbálta meg rászorítani a mindszenti gazdákat a közös értékesítésre, hogy kilátásba helyezte a gyapjú elkobzását arra az esetre, ha valaki saját maga próbálkozik a nyerstermék eladásával. Kivételt képeztek ez alól azok a lakosok, akik feltehetőleg a tanács által kötött megegyezést megelőzően vettek fel foglalót olyan személyektől, akik a gyapjút kívánták felvásárolni. De hogyan is történt a településre látogató kereskedőkkel történő szerződéskötés, amely mindkét fél számára bizonyos kötelezettségek betartásával járt együtt? A kontraktusok szűk szavúan számolnak be az eseményről, az esetek többségében semmiféle információt sem közölnek az alku menetéről. Az 1817. esztendő azonban ez alól kivételt jelent, mivel a néhány mindszenti lakos által Babartzi Imréhez, Csongrád vármegye alispánjához intézett beadvány13 14 részletesen beszámol a gyapjú áruba bocsátásának folyamatáról, amely minden alkalommal fontos eseménynek számított, hiszen jelentős bevételhez jutatta a helybelieket. A nézeteltérés abból származott, hogy Hevesi Pál és társai a nyersterméken nem a tanács által kötött megegyezés szerint adtak túl, hanem másik személy vásárolta meg az árujukat. A kereskedő törvényszék elé vitte az ügyet, amely végül azt a határozatot hozta, hogy a gazdáknak 318 rénes forinttal kell a vásárlót kárpótolniuk. Az alispánhoz benyújtott iratból kiderül, hogy Mindszenten több kereskedő is megfordult, a tanács a legnagyobb árat kínáló személlyel egyezett meg. 1817-ben először egy makói zsidó kalmár alkudott a gyapjúra, aki a negyven forintos vételár fölé nem ment az egyezkedés folyamán, éppen ezért az elöljáróság később az ötven forintot kínáló személlyel állapodott meg. A kereskedőkkel a helybeliek nyilvánosan, a „Helység Házánál” egyezkedtek, ahol a „közlakosokon” kívül „esküdt emberek” is jelen voltak. Felvetődhet a kérdés, hogy vajon mennyi nyersterméket értékesíthettek egy-egy alkalommal a mindszenti gazdák? 1802-ben 222 személy bocsátotta áruba a juhairól lenyírt gyapjút a helyi tanács közvetítésével, ami 12113 darabot ölelt fel és mintegy 3997 forint 17 2/5 krajcár értéket képviselt. Az összeírásból kitűnik, hogy a gazdáknak csak egy kis hányada rendelkezett nagyobb jószágállománnyal, ami természetesen

13 A gyapjúkereskedelemben a 19. század elején a Pesten tartott sokadal mák jelentékeny szerepet töltöttek be. Vásámapjaira cseh, morva, német, angol, francia, sőt bizonyos esetekben olasz és amerikai vevők is érkeztek, akik jelentős mennyiségű árut vásároltak. ERDEI Aranka 1975. 470.

14 CsML SzF Mni. V. 1005. a/6. 1723-1846.

48