Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
lakhatást a Jászkun Kerülettől.71 De már egy 1826-es összeírás szerint több mint 400-an laknak Mizsén, Benén, és Lajoson.72 Palugyay 1854-es adatai szerint a pusztai lakosság ekkor már 1573 főt tett ki és 302 ház (putri? tanya?) létezett.73 De ez sem teljes adat: egy váci egyházmegyei összeírás szerint a három jász pusztán már jóval többen laktak 1855-ben: Lajoson 1542, Mizsén 426 és Benén 26 fő tartózkodott.74 De egy nem egyházi összeírás szerint a benei lakosok száma 58 volt.75 Hogy milyen foglalkozást űztek a korai pusztafoglalók? Az 1851-es adókönyvben Lajos, Mizse és Bene területén a következő foglalkozásokat találjuk: bárányos, béres, bojtár, csősz, cseléd, dohányos, fejős juhász, juhász, kertész, kisbojtár, nyájjuhász, számadó, tanyás, zsellér. 76 A jászok igen nagy migrációs kézséget tanultak meg a redempció által megkapott kiskun puszták miatt. Ezt a központosított elképzelések is segítették. Ilyen volt 1743-ban, amikor a Jászkun Kerület telepítési akcióba kezdett a kiskunfélegyházi pusztán. Kiskunfélegyházára 1743-ban költöztek Jászfényszaru és Heves megye lakói, összesen mintegy 219 család. Szentlászló pusztára mintegy 146 család költözött Jászjákóhalmáról 1856-ban, de később Jászmihálytelek, Kiskunfélegyháza és Szeged környékiek is települtek ide. A pusztafoglalás első jelei között tarthatjuk számon nemcsak a csárdák építését, hanem az első útmenti kereszteket is, amelyeket a tulajdonos jászságiak állítottak. Egy kocséri dombon 1784-ben állíttatta Jászapáti városa a kőkeresztet, amely köré aztán rögtön temetkezni is kezdtek a pusztai lakosok. Ezzel egy időben hamarosan egy másik Felső-Kiskun pusztai településmag is kőkeresztet kapott: Lajoson a jászberényiek 1785-ben emeltettek egy kőkeresztet, amelyet maga a kecskeméti plébános Harsányi István szentelt fel — nem tudni miért csak — 1799-ben.77 Benén a jászladányiak kereszttel hirdették tulajdonjogukat, a terület elfoglalását 1814-ben, amikor „a megváltó képével ellátott” fakeresztet állítottak a Csíkos mellet. A Felső-Kiskunság felé irányuló legnagyobb migráció és település Jászberény és Jászladány részéről történt a mai Lajosmizse és Ladánybene pusztáira. Hasonlóan nagymérvű volt Kocsér és Jászkarajenő telepítése is. A pusztai területeken lakók és a tulajdonos város közötti kapcsolatot alapjaiban aláásta a pusztaosztás (osztály) rendszere: ez Jászberény esetében 15, 20, és 30 éves időszakonként történt, amikor egyes — tehát nem közös — területeket újraosztottak a városban lévő ingatlanbirtokok nagyságának arányában. Bár ez a rendszer demokratikusnak tűnhet, alapjaiban a meglévő hierarchiát és birtokrendszert konzerválta. A pusztán hosszabb időre birtokot szerzett lakosoknak azonban nem volt érdekük, hogy az általuk müveit területet újból más tulajdonosok kapják meg. Sőt, azok a családok, akik nem rendelkeztek jelentősebb földterülettel, 71 SZML Jászkun Kerületi Iratok, Fasc. 4, Nr. 1400, 1818. lásd publikálva BENEDEK Gyula - KÜRTI László 2004. 187-188. 72 BAGI Gábor 1997. 19-35. 73 PALUGYAY Imre 1854. 292-293. 74 Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Acta Parochiarum Lajosmizse, 1482/1855. A kecskeméti és irsai esperesi kerület adatai 1855. június 21-ről. 75 SZML Jászkun Főkapitányi iratok, 1850-54, VII. A-E, 1290/850. 76 KÜRTI László 2002b. 77 A pusztai kereszt történetét lásd BENEDEK Gyula - KÜRTI László 2004.174-175. 165
